Szájzár kérdése

A hazai politikai élet mindig tud újat mutatni, és ennek a folyamatos szemmel követése elég érdekes párhuzamokat tud maga után vonni. Bár, tény és való, hogy kívülről ez nagyon mulatságosnak, és egyben tanulságosnak mutat (valószínűleg tananyag lesz 2080-ra, hogy hogyan ne), valójában, ha belegondolunk, akkor jelenleg egy nagyon sötét fejezete indult meg a XXI. századi magyar demokráciának.

A parlamentáris demokráciának egyszerű és érthető játékszabályai vannak. Van egy kormány, amit a parlament választ meg. A Parlament döntéseket hoz, a kormány pedig végrehajtja. Azon párt /pártok, akik nem a kormány tagjai, azok pedig ellenőrzik a hatalmat, hogy vajon az betart, illetve betartat-e minden jogszabályt. Ehhez különböző jogosítványaik vannak, amelyekkel amúgy kormánypárti, nem-kormánytagok is ugyan úgy rendelkeznek. Egy működő demokráciában az ellenzék szerepe az ellenőrzés, és ha ez elég jól sikerül, annak általában kormányváltás a vége.

Az Országház. Jövőben mennyire lesz a szerepe kiüresítve?
Fotó: Orszagalbum.hu

Nos, ez tegnapig itthon is így volt. A kormánypárt ugyanis azok után, hogy saját maga alakította át a választókerületeket úgy, hogy minél nagyobbat nyerhessen, újabb jelét adta annak, hogy a lehető legkevesebbet érdekli a demokrácia. Úgy döntött, hogy bizony, a képviselők ne ellenőrizgessenek, hiszen bár eddig se voltak hajlandóak a bekötött emberek információkat szolgáltatni a kérdésekre, de ezek után nincs lehetőség kérdezni se. Az van most, hogy az Ügyészség, a Számvevőszék elvileg független intézménye teljes kormánypárti irányítás alatt áll, kiszolgálja a hatalmát betegesen féltő elitet. Az ellenőrző képviselők, akik olyan Fideszes Donokat, mint Békés rémét, Simonkát, vagy éppen a Jászság Urát, Boldogot szorítgatják, elvesztik azokat a jogaikat, hogy közintézményekben nézzék meg, hogy tényleg be vannak-e tartva a törvények. Az ügyészség természetesen csak abban az esetben nyomoz, ha nincs kormánypárti érintettség, ellenkező esetben csak a menthetetlen ügyekben hajlandóak "vizsgálódni".

Nos, a tegnapi nap folyamán az eddig is  díszletként funkcionáló ellenzék szerepe tényleg formálissá csökkent. Nagyjából úgy képzeljük el, mintha az eddig dolgozó ellenzékre most törvényileg rászólnak, hogy Figyu, be kéne fejezni az egészet, nincs itt semmi látnivaló.

Semmi látnivaló utoljára Kádár alatt volt. Régóta látni, hogy a kommunista Magyarországon szocializálódott egykori radikálisok, akik ma Fidesz néven futnak, nem lettek sokkal többek. A logójuk egy kimosott vörös karikához hasonlít, így lettek narancssárgák, és az egykori fiatal demokraták között egy fiatal, és egy demokrata sem található. 

Az ilyen rendszerek, azon felül, hogy rendkívül kártékonyak, nagyon nehezen eltávolíthatóak. A távozásuk a jövőben alkotmányos válságba fog torkollni, és egyáltalán nem lehet azt megjósolni, hogy ez milyen körülmények között megy végbe. Tudható ugyanis, hogy az ellenzék szerepét gyakorlatilag törvényerővel degradálták le, a legelesettebbektől megvonták az ellátást, és a kulturális élet függetlenségét is felszámolják.

A 2010-2020-as évtizedet később az elvesztegetett évtizedek néven fogják tanítani, és csak magyarázkodhatunk a jövő nemzedékének, hogy ezt tényleg mi csináltuk ....