Miért nincs igaza az LMP-nek?

Lassan, ahogy közeledünk 2022 felé, egyre inkább kezdik kimutatni az ellenzéki pártok, hogy mégis hogy szeretnék elképzelni ezt a nagy együttműködést. A Momentum már jelezte, hogy milyen gondolatai vannak, és most Ungár Péter is kijött, hogy mit gondol az LMP a jövőről.

Nem nagyon akarom külön leírogatni, úgyhogy itt a poszt:

 

Az LMP álláspontja szerint a kormányváltás nem jelenthet visszafordulást ahhoz a sikertelen időszakhoz, mely a Fidesz...

Közzétette: Ungár Péter – 2020. szeptember 27., vasárnap

 

Ungár Péter posztjában számtalan szimpatikus megállapítás van, és emellett megtalálhatóak olyanok is, amelyek miatt látható, hogy Ungár Péter politikája, jövőképe hibás, ezért nehezen is megvalósítható. Talán kicsit korai is kijelenteni, hogy ezek a feltételek, inkább jobb lenne azt a szót használni, hogy ezek a kompromisszumra kész alapok.

Abban teljesen igaza van Ungár Péternek, hogy a jövőben a személyi felelősséget be kell vezetni, és nem megmagyarázni kell a hibákat, hanem meghaladni. Nagyon fontos lenne ez, mert ma számos helyen olyanok ülnek, akik inkább a rendszer szétverésében érdekeltek (lásd Palkovics), és nem abban, hogy modernizálódjon az ország. A modernizáció lassítása egyébként a diktatúrákra jellemző, lásd Belorusszia. 

Abban is igaza van, hogy mindenképpen le kell számolni a gondoskodási válsággal, és a közalkalmazotti béreknek is el kellene érniük az emberi szintet. Csak emlékeztetőül, a szociális szférában dolgozóknak pótlékot kell igényelniük (mert kapni nem kapnak automatikusan) azért, hogy elérje a bérük a garantált minimálbért. Ehhez valóban olyan politika kell, ami felszámolja a mostani feudális rendszert.

A következő bekezdésben azonban már nincs teljesen igaza Péternek. Abban még igen, hogy hazánknak minden támogatást meg kell adnia a határain túlra szakadt nemzetrészeknek, azonban a parlamenti képviselet megadása hiba lenne. Magát az államszuverenitást kezdené ki az, hogyha olyan tagjai lehetnek a parlamentnek, amelyeket határainkon túlról választanak meg. A határon túli magyarság érdekeit pedig nem szabad a magyar államnak meghatároznia. Ez egy óriási hiba, jelenleg is ezt csinálja a kormány, ahelyett, hogy hagyná, hogy ők maguk határozzák ezt meg, és mi felvállaljuk ezen érdekek képviseletét. Ugyanis a határon túli magyarok olyan helyen élnek, ahová az államszuverenitás nem terjed ki, ergo, nincs jogunk érdekmeghatározásra, illetve érdekérvényesítésre, mindösszesen annyira van, hogy az ő, saját maguk által meghatározott értékeket képviselni tudjuk.

A bejegyzés végén viszont már többségbe kerül a tévedés. Abba ugyan igaza van, hogy a hazánknak szigorúan az EU-ban a helye, viszont az EU-s reformok többsége még elég fiatal, úgyhogy adni kellene nekik időt arra, hogy kiforrjanak. Az másik dolog, hogy el kellene felejteni az EU ellen való politizálást, főleg Brüsszelben. Ez ugyanis nettó öntökönlövés, ami se az EU-nak, sem az államnak nem lehet érdeke. A vége pedig sajnos teljes őrültség. hazánk érdeke, hogy minél erősebb legyen az EU, és ehhez minden lépést támogatni kellene. Ez nem ellentétes a gazdasági függetlenségtől, viszont ellentétes azzal, hogy az Eu-s pénz azért van, hogy ellopjuk.

A nemzetállami keretek pedig a 20. század végi találmány, régen meghaladta őket a gondolkodás.

Ungár Péter elfelejti, hogy a nemzetállam fogalma az, hogy az államon belül egy nemzet van. Ezzel a gondolkodással gyakorlatilag porig alázza a határon túli magyarságot, elveszi minden jogukat az önrendelkezéstől, hiszen egy nemzetállam sosem ad ilyen lehetőséget. Számtalan szomszédos ország határozza meg magát nemzetállamnak, ilyen Románia is, úgy, hogy a lakosságának 8%-a magyar nemzetiségű. Érdekes lenne elgondolni a szerinte nem meghaladott eszmék létezésének gondolatát Belgiumban, ahol a vallon és a flamand nép él egy országban (olyan tehát nincs, hogy belga nép), vagy Bosznia-Hercegovinában, hogy ne kelljen messzire menni, ahol az ország gyakorlatilag mesterségesen van úgy alakítva, hogy semmi sem érvényesülhet a nemzetállami elképzelésből.

Ungár Péter mondatainak skizofrenitást ad az is, miszerint hazánk helye az EU-ban van, de korábbi nyilatkozataiban élesen szembemegy az euró bevezetésével. A hazai monetáris politika jelenleg kétarcú, mégpedig úgy változtatja a hatalom az árfolyamot, úgy gyengíti, hogy ezzel ne fájjon olyan dolgok kifizetése, mint a nyugdíjasoknak a választási prémium. De legyünk őszinték, az euró bevezetése egy sokkal stabilabb gazdaságot jelentene, egy kiszámíthatóbb országot, ahol nem fordulhat elő, hogy egy élelmiszer az árfolyam miatt 20%-ot dráguljon egy év alatt.