A nők joga

Viszonylag ritkán szoktam külpolitikában megnyilvánulni, ennek leginkább az az oka, hogy nem élek egyszerre százvalahány országban, hogy értsem a pro és kontra érveket. Viszont a ritka kivételek azok a pillanatok, amikor ezeknek a dolgoknak magyar vonatkozása van. Most pedig újabb illusztris társaságba kerültünk bele, mégha ezt nem is mi találtuk ki. 

Néha szoktam a környékbeli országok politikáit kritizálni, amikor van valami kicsi közünk nekünk is hozzá. Ilyen volt például az úzvölgyi eset, de írtam a brexitről is anno. Most pedig újra karaktereket kell leütnöm, hogy írjak egy kicsit a lengyel-magyar barátság új, kevésbé fényes fejezetéről.

Lengyelország és Magyarország barátsága közismert, a történelemben a két nép hasonló sorsot élt meg, és  perszonálunióban is álltunk egy darabig, úgyhogy nem lehet azt mondani, hogy üres viszonyunk lenne. A V4-es együttműködésben is szilárdan állunk egymás mellett, és nagy csatákat vívunk az EU-val, vegyes eredményekkel.

Most viszont, úgy tűnik, hogy egy kicsit néha kikacsintgatunk politikailag, és csinálunk olyanokat, ami nem feltétlenül "EU-komfort". Lengyelország mellett ugyanis csatlakoztunk egy abortuszellenes szövetséghez. De nézzük előtte, hogy miért a lengyelekkel?

Lengyelországban Kaczyński az elnök, ő ilyen "local-Orban". Egy picit jobb a patásnál, de alapvetően semmi különbség nincs az itteni és az ottani rendszer között, talán az államra nagyobb befolyással bír az egyház ott, mint itthon. A lengyel kormány tegnap pedig betiltotta az abortuszt a beteg magzatok esetében. Ezzel az a legnagyobb baj, hogy az ottani abortuszok 98%-át erre hivatkozva vitték végig.

És most egy kicsit a szövetségről. Nemes tagjai vannak, Egyiptom, Uganda, Indonézia, Szaud-Arábia, Líbia, Irak, de megtalálható jelenleg Európa jófiúját játszó Lukasenko Belarusza is. Nos, ide süllyedtünk, hogy ilyen remek népekkel értünk egyet abban, hogy a nők mit is csinálhassanak magukkal.

A jelenlegi kormánynak már voltak erős nőellenes kirohanásai, lásd, ahogy Szemerkényi Rékát lezavarták a washingtoni követség éléről ("Nőügyekkel nem foglalkozok!"). Mostanában is inkább fejőstehénnek nézik őket, hiszen pénzt osztogatnak azért, hogy szüljenek, mintha anélkül szülni érdemtelen lenne. Szánalmas az egész, hogy családbarát politikába akarják az egészet bujtatni.

Amikor a nők eléjük kerülnek, akkor odáig tudnak elmenni, hogy Szabó Tímeát letapsolják, Szél Bernadettet kidobatják a köztévéből, és a családon belüli erőszak ellen sem hajlandóak ratifikálni az Isztambuli Egyezményt (pedig aláírták, csak szólok), és a Házelnök szánalommal tekint azokra, akiknek kettessel kezdődik a személyi számuk.

Ott tartunk megint, hogy a nagypolitikának bezzeg megmutatjuk, hogy mit is gondolunk. Az, hogy a lengyel elnök gyűlöli a nőket, elég szomorú, és szerintem nagy szégyen is Lengyelországnak. Ezt mutatja, hogy több ezren tüntettek ellen, az ország különböző pontjain. 

Nálunk pedig ez azt jelenti, hogy egyetértünk velük. Egyetértünk a szaudi értékrenddel, miszerint a nőnek nincs joga semmihez, egyetértünk Belarusszal, ahol a nők által vezetett tüntetéseket verik véresre, egyetértünk Irakkal, ami a kevés bukott államok egyike, egyetértünk Líbiával, aki szintén nem tudja eldönteni, hogy épp ki a kormányfő, és lehetne szépen sorolni tovább. Szánalmas, és egyben undorító dolog ez, mert eddig is rohadt kétszínűek voltunk, tekintve, hogy a keresztényeket védő államtitkár országában a muszlim azerieket támogatjuk (onnan jön a lé!), de hogy a nők jogait is így semmibe vesszük, az már kicsit túllő a célon.

Igaz lehetett a mondat, hogy nincs két Fidesz. Van egy Fidesz, amely megtűri a tagjai között a nőverőket (vakkomondor rulz), és támogatja a nőellenes szövetségek létrehozását. Ha rájuk szavazol, akkor elvi egyetértésedet adod ehhez. Szavazás előtt gondold ezt végig, nézz rá a párodra/lányodra, és úgy húzd az X-et.

Mert egy nő a testével azt csinál amit akar. Senkinek semmi köze hozzá, hogy a magzatát meg akarja-e tartani, vagy el akarja-e vetetni. Ameddig neked is szabad beleverni egy zsebkendőbe, addig neked sincs semmi közöd hozzá, hogy ő mit csinál. És az államnak sincs köze, csak feladata, hogy biztosítsa a nők egészségét. De ez úgy tűnik, mindig csak utolsó érv lesz a sorban.