Kicsit a Borkai Úrról és történetéről

Valószínűleg mindenki találkozott már a problémával, amivel a győri polgármester a legutóbbi időben, hogy is fogalmazzak, nagyon is élesen szembesül. Borkai úr ugyanis, többször olyan utazásokon vett részt, amelyeken egy átlagos választópolgár sajnos nem, vagy csak 10 szökőévente egyszer tud a közelébe kerülni egy-egy ilyen lehetőségnek. Kicsit nézzük meg, hogy milyen tanulságai is vannak az esetnek:

1. A polgármester álarca, vagy arcai?

Borkai úr, önmagát a keresztény és konzervatív, családpárti Fidesz tagjának tartja magát. Nos, a cselekedete az minden olyasmit mutatott, amellyel a pártja hivatalosan nem azonosul. Azért hivatalosan, mert természetesen a dolgokat nem kommentálják. Borkai úrnak így igazából a párttal nem is kell nagy harcot vívnia, hanem a családjával. A kedves párja és a gyerekei ugyanis élőben láthatták a papát akciózni a gyerekek korosztályába tartozó hölgyekkel. Ez az a dolog, amit Borkai egy esetleges győzelem esetén is a hátán kellene hogy cipeljen, hiszen a városházán a fotók úgyis közszájon forognak, és elég szép nagy a győri városháza előtti tér, ahol szintén tapétázni fogják ezeket  a képeket. A városnak ezért nem igazán érdeke, hogy Borkai Zsolt újrázzon. A szomorú, hogy ezt Ő is tudja, és  Fidesz is, de új jelöltet ajánlani nem lehet már. Nagyon kínos. Ha a családdal való harcon túl lesz, akkor a Párt következik, hiszen Magyarország egyik legnagyobb gazdasági központját ilyen emberre nem lehet bízni, tehát a büntetés nem fog elmaradni. Az olimpiai szereplés és a rendezés bukása a MOB elnöki címébe került, ebből pedig lehet következtetni, hogy mennyire marad a vezetőség kegyében a polgármester úr.

A győri városháza, Borkai úr hivatalos munkahelye (Fotó: Marcali Gábor, Hellogyor.hu)

2. Az ember és a politikai kockázatok.

Ez egy egészen emberi sztori, csak józan paraszti ész szükséges ahhoz, hogy érthető legyen. Ha elmész kurvázni, és ismert vagy, az mindig rizikós. Ha hülye is vagy mellé, akkor duplán. Borkai sikeresen beleesett amibe csak bele lehet esni. Pontosan tudhatta, hogy hiába a csajok lazasága, bizony, ők is pénzből élnek, és a felvételek pedig pénzt fognak érni. Ha ezt nem fogta fel, akkor kétlem hogy helye lenne a polgármesteri székben. Ez ugyanis egy akkora taktikai hiba volt, amit simán felhasználhatna egy valamire való ellenzéki párt, vagy a hatóság. Szerencséje van, hogy ez Győrben őt kevésbé veszélyezteti. De egy másik városban egy ilyen kommunikációs stratégia a vesztét okozná. Sose késő lemondani, és háttérbe vonulni, hiszen ezt jól úgy se tudja lekommunikálni, ha pedig nyomozás indul, akkor neki, ha az ügyekhez tudják kötni, akkor vége van. Arról pedig nem is beszélve, hogy eddig legalább fel lehetett rá nézni mint sportember, innentől azonban ez sem lehet róla elmondható.

 Borkai Úr még a csúcson

3. Sokkal érdekesebb, hogy ki vitte oda Borkait?

A videón szereplő többi úriemberek ugyanis olyan offshore hálót működtetnek Győr városában, és olyan földügyekben voltak érintettek, amelyek önmagukban is börtönbüntetést érdemelnek egy normális országban. Rákosfalvy úr hirtelen meggazdagodásához Borkai "ügyetlensége" is kellett, azonban a dolgok ilyen mértékű ismerete után sokkal reálisabb, hogy Borkai úr mégsem annyira ügyetlen, inkább megvették kilóra. Ez már bőven elég lenne arra, hogy azonnal visszavonuljon, de legalábbis a rendőrség nyomozást indítson. Ráadásul, mint kiderült, az ügyvéd úrék elég gálánsak az ifjabb Borkaival, akinek havi 1 milliós apanázst biztosítanak a céghálón keresztül. Szép dolog a család, Zsoltunk dolgozott is érte becsülettel. Kár, hogy sok a szar, sok a bűncselekmény, és kevés eddig a börtön. Tudjuk, hogy az AUDI-telepítéssel a várost meglopták, tudjuk, hogy a közétkeztetéssel a várost meglopták, tudjuk, hogy a felújított belvárosban a haveroké az összes pozíció. És, tudjuk, hogy ezért valaki bizony, felelős.

Ugye, sajnos nem mindenki jut el ilyen magasságokba. Fotó: Pixabay.com

4. Milyen következményeket lehet ebből levonni?

Nos, az biztos, hogy ez egy Győr szintű város remek teljesítménye arról, hogy az ország jobban teljesít, a Fideszes vezető politikusok közül bizony vannak, akik ezerrel lopnak, és olyan intenzitással, amit gyakorlatilag nem lehet szégyellni. A másik dolog, hogy bizonyára nem Borkai az egyetlen ilyen bárány a nyájba, hiszen ha így lenne, akkor egy valamit magára adó párt bizony kirúgta volna, mint macskát szarni. Azt pedig, hogy a Fideszben a vezetőségben buta fiúk ülnek, elég nagy ostobaság kijelenteni, hiszen egy országot kormányoznak idestova 10 éve lassan. A nyáj összetart, az első lebukott, de vajon hány ilyen tégla van még? A nagy hatalmat elérő szervezetek általában elbuktak. Ilyen volt Rómától kezdve, az Ottománokon át a Nokiáig egy csomó monopol helyzetben levő cég is. Az NSDAP, az SZKP, MSZMP, ezeknek ugyanakkora hatalmuk volt, mint a mai kormánypártnak. És egyik se létezik, a saját vereségeiknek köszönhetően. A kormánypártnak pedig ezek a szivárogtatások az első fájdalmas vereségek. Kérdés, hogy számíthatunk-e megújulásra, vagy marad minden a régiben. 

Egy a Tábor, egy a Zászló!

11. Parancsolat: Ne mondj rosszat Fideszes társadról!

Fotó: Koszticsák Szilárd,/MTI/MTVA, (innen)

Hiszen, ahogy Viktor mondá vala: Egy a tábor, egy a zászló! Kár, hogy ez alá a zászló alá nem mindenkinek járnak luxusprostik és kokainpartik a tengeren. Aki pedig kimaradt, az joggal lehet csalódott.