Önkormányzati választások, mit is jelentenek az eredmények?

Így egy nappal, hogy nagyjából letisztult az országban, hogyan is folytatódik az élet, vessünk rá egy kis pillantást. A képlet nagyon bonyolult lett, egyik oldal se nevezheti magát győztesnek, azonban, ha azt kell nézni, hogy ki veszített nagyobbat, akkor egyértelműen a kormánypártok. Kicsit később reflektálok arra is, hogy miért. A megyei közgyűlésben óriási a kormánypárt dominencia, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy a települési szinten mi a helyzet ott pedig már egyáltalán nem evidens ennyire a helyzet. Olyannyira nem, hogy most mind a két oldalnak azon kell gondolkodnia, hogy mi lehet a helyes taktika az elkövetkezendő évekre, hiszen ez az eredmény mind a két oldalnak kiváló alap lehet a jövőre.

Amikor még egy volt a zászló és a tábor (Fotó: PS, ATV)

1. Fidesz

Én úgy gondolom, hogy a NER maga mint fogalom nagy csapást szenvedett. Eddig ugyan a Nemzeti Együttműködés rendszerének alapja volt a szubszidiaritás, tehát a lehető legalacsonyabb szintről való építkezés, a lánc általában úgy nézett ki, hogy először a település volt fideszes, aztán a közgyűlés és utána a kormány. Ez a hármas volt a működés elve, noha egyértelmű volt, hogy a település nem feltétlenül lett kedvezményezett a fideszes polgármesternek köszönhetően, inkább a fölső szintről néztek le könnyebben a fideszes vezetésű településekre. Nos, ez most bizonyosan félbeszakadt, hiszen a 23 megyei jogú városból (19 megyeszékhely plusz 4 nagyobb város) 10 immáron nem a fidesz kezében van. Ha ezt leszámoljuk, akkor az ország jelentős része, (ha tippelni kéne, akkor kb 40-45 százaléka) népességarányosan elveszett a kormánypártok számára. Ez baj, hiszen a hatalom a vidéki szavazóbázison alapul, és így nem tehetik meg azt, hogy nem fejlesztik az ellenzéki vezetésű településeket. Látható, hogy a nagyobb városok, mint Szeged, eddig is nagyon jól elvolt a fideszes vezetés nélkül, és ezek után sem kért belőle. 

Elesett Budapest is, ami némileg meglepő, némileg várható volt. Meglepő talán azért, mert Karácsony Gergely eddig minden egyes választását elvesztette, amelynek nagy volt a tétje, de most sikeresen nyert az ellen a Tarlós ellen, aki sokkal többet tett le az asztalra az elődjénél, Demszkynél. A kormánypártok magyarázata szerint a külföldiek miatt nyert Karácsony, de ez valószínűleg propaganda. Ha elhiszik, akkor nagyon nagy bajban lesznek. 

Elesett Miskolc, elesett Eger, elesett Tatabánya, Salgótarján, és lehetne sorolni. Ezek mind mind olyan városok, amelyek környékén a lakosságszám magasabb, ezért helyben központinak mondható súllyal rendelkeznek, és emiatt nehezen megkerülhetőek. Kérdés, hogy a helyben nagy verést kapott fideszesek (lásd Eger) mit fognak kapni a pártközpontból?

Miért szavazott el a nép a Fidesztől? 

Valószínűleg azért, mert olyan mértékké vált a lopás, hogy már település-szinten is kezdett zavaróvá válni. Erre a Borkai videó egy tökéletes válasz volt, hiszen egyszerre legitimálta az ellenzék szlogenjeit, és egyszerre dezintegrálta a fideszes szavazókat. A bizonytalanok tehát lecsaptak, és nem voltak elragadtatva a kormánypárt teljesítményétől.

Hogyan tovább, Fidesz? 

Ugye, az biztos, hogy a vereségért mindig van felelős, ezt ott is le fogják vonni, és valószínűleg látványos csillaghullások lesznek. Kérdés, hogy a helyi politikában milyen változás lesz, hiszen az nyilvánvaló, hogy a migránsos bullshitre a műveltebb rétegek nem vevők, és hogyha ez kiterjed a vidékre, akkor bizony, ott nagy baj lesz.

2. Ellenzék.

Bár az ellenzéki pártok sikeresen integrálták magukat egy választási szövetségbe, ami valóban nagy csapást jelentett a centrális erőtérnek, miután nem szereztek többséget, ezért nem nevezhetjük a szereplésüket győzelemnek, csak előrelépésnek. Bizonyos, hogy az ellenzéket ellentétes ideológiájú pártok alkotják, és ezek egyik közös pontja, hogy a NER nem valódi demokrácia, és hogy ezt le kell bontani, addig pedig félre teszik az egymással szembeni ellenségeskedést. Most, hogy az ország elég komoly része úgy gondolja, hogy tényleg nem élünk rendes demokráciában, ez egy veszélyes elegyet képezhet 2022-re. Az is biztos, hogy a szétesett ellenzék nem képes legyőzni a Fideszt, tehát a koordináció kétlem, hogy meg fog szűnni. Azonban bár olvastam, hogy innentől klasszikus kétpártrendszer lesz itthon, én ebben sem hiszek. Sokkal inkább tartom ezt egy rendszerváltás előtti jelnek, ahol van egy állampárt (itt a Fidesz) és egy mozaikos ellenzék, a jövőről szóló lapokat pedig le fogják osztani. 

Egyértelmű, hogy a politizálás következő terepe a vidéki politika lesz. Ezt a Momentum már látja és alkalmazza is egy ideje, hogy kijár a falvakra, az ellenzék legfontosabb dolga, hogy a maradék kistelepülésen is megvesse a lábát. Amennyiben ez sikerül, akkor a kormánypártnak nem csak az 50%-a, hanem a teljes parlamenti legitimitása is veszélybe kerül. Az pedig, hogy az ellenzék simán eltörölné a mentelmi jogot, az pedig számos fideszes politikus elszámoltatását teszi lehetővé a jövőt nézve, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy melyik oldal hogy politizál most. Mindenesetre az ellenzék legfontosabb feladata a kistelepülésekre is kivinni a politikát. Az összefogást összehozták, most már csak az elismertséget kell megszerezniük. És úgy tűnik, hogy erre lehetőség is nyílt

Egy biztos, hogy a Fidesz vesztett most a települések nagy részében, ez pedig az igényt jelzi a változásra. Azt pedig, hogy Kövér László vagy Orbán Viktor meg tud-e így 50 fölött változni, az merőben kétséges, ezért nem jósolható meg, hogy mi lesz a jövőben. Biztos azonban, hogy ameddig a Fidesz kampányát a Bede Zsolt-féle szemetekre építi, addig a művelt réteg nem fog megenyhülni feléjük.

Ellenzéki összefogás a második kerületben (fotó: Euronews)

Mit hoz a jövő Magyarországon? 

Vagy a tényleges Nemzeti Együttműködés Rendszerét, vagy egy politikai háborút. Az önkormányzatiság hatalmának megvonása régen terve a kormánypártnak, de eddig nagyon kicsesztek volna a saját vidéki politikusaival is. Bár ezek után is kicsesznének (hiszen kb 55% az övék maradt) saját magukkal, de az arány már más mint tegnap előtt. Ha ezt megtennék, akkor rövid távon átvennék ugyan a totális kontrollt, viszont egy helyi politikus utána kétlem, hogy párthű lenne ha elvennék tőle mindent, ami egy újabb veszélyes elegy lenne.

Mi lesz Budapesten?

Budapest nagy része ellenzéki irányítás alá került, azaz a fővárosi közgyűlésben simán tudnak olyan dolgokat blokkolni, ami a kormánynak kevésbé kedves, ilyen például a Liget-projekt, de simán összeakadhatnak az ellentétek az észak-csepeli építési tervekkel, a metrófelújítással, és egyéb régi ügyekből is kieshetnek csontvázak. Ami talán biztosan pozitív lenne, ha Vitézy visszakerülne a BKK élére, de ehhez elsősorban politikai akaratra van szükség. A tömegközlekedés a város Achilles pontja, ezért ezen biztos hogy lesznek harcok, ráadásul a kormánypárti holdudvar eddigi gátlástalan lakhatási szerződései is bizonyosan felül lesznek vizsgálva, tehát valóban félhet Revickzy, hogy kirakják abból a luxus-önkormányzati lakásból, ahova került (vagy piacira emelik a bérleti díját, értsd megduplázzák), de Bayer Zsolt se hiszem, hogy tovább élhetne 47ezer forintból a várban. Úgyhogy van pár olyan dolog Budapesten, ami nagy változások előtt áll, de ebből csak egy fél év múlva leszünk okosabbak.