Kubatov-lista, működés közben

Nos, egy ideje tudható, hogy a hazai pártok vezetgetnek listát a saját választóikról. Néhányan önkánt járultak ehhez hozzá, erre lehetőség is van, viszont akad olyan, ahol ezeket az adatokat törvénytelenül tárolják. Ebből a leghíresebb a Kubatov-lista.

Ugye, az egri eset óta pontosan tudhatjuk, hogy listázva van minden állampolgár, a kérdés csak az, hogy milyen mélységig vagy lekövethető, és mennyire naprakész az adott információ. Természetesen ez teljesen törvénytelen, hiszen utoljára ilyet 1990 előtt csináltak, noha az is igaz, hogy a jelenlegi rendszer teljesen másolja az akkorit. A mostaniak is kommunisták, csak illiberálisnak hívják magukat.

A hétvégén viszont személyesen találkoztam a Kubatov-lista működésével, és hiányosságával, amit itt szeretnék megosztani veletek. Ugyanis, levelet kaptam!

 

Nos, korrekt ugye? Ezzel a levéllel hivatalossá vált, hogy a kormánypárt a tudtom és az engedélyem nélkül kezeli az email címemet, amit én ugyan soha az életben nem osztottam meg velük. Se velük, se bármilyen más párttal. A levél küldője a budapesti Fidelitas elnök, aki eddig pont annyit tett az országért, mint a legtöbb Fidelitasos társa. Semmit.  A levél azonban kapufa, mert az is igaz, hogy nem igazán érdekelnek Borbély úr nevetséges akciói, viszont téved abban, hogy zuglói lennék. Noha nagyon szívesen vállalnám kötődésem a 14. kerülethez, de sajnos ez elég csekély. Úgyhogy a listában mindenki be van szúrva valahova, de látható, hogy ez javításra szorul. 

Sokat gondolkodtam, hogy valaha leveleztem-e fideszes politikussal, akitől ez a listára kikerülhetett, és egyszer előfordult. Sose gondoltam volna, hogy egy fideszes politikusnak az összes vele levelező email címet le kell adnia a párthoz, de ezek szerint igen. Úgyhogy, ha esetleg valaki küldött nekik levelet, az jobb ha tudja, hogy vaószínűleg az adatát kezelik az engedélye nélkül.

A levél adatvédelmi szempontból is rendkívül aggályos. Ugyanis elvonatkoztatva attól, hogy én sose adtam a hozzájárulásom ahhoz, hogy erre a listára felkerüljek, ha adtam volna is, később meggondolhatnám magam. Viszont itt nekem semmi esélyem sincsen arra, hogy leiratkozzak, tekintve hogy a levél aljáról hiányzik a leiratkozás gomb, tehát a küldő az magától értetődőnek veszi, hogy én bizony ezen a listán rajta fogok maradni. Ugyanis hiába kérném válaszlevélben a törlést, azt, hogy ez megtörténik, azt senki se tudja ellenőrizni.

A nagy gond az egésszel mégsem az, hogy megkaptam ezt a levelet. Ez egy tünete az egésznek, hogy rohad belülről a rendszer. Ugyanis ha én kaptam egy ilyen levelet, akkor Te is kaphatsz. Tudhatnak mindenedről. A magántelefonszámod, elérhetőségeid úgy lesznek nyílt titkok a számukra, hogy ezt te sose fogod megtudni. Ez a baj, és erről kell szólnia a jövőnek, hogy akarunk-e újabb aktaügyet magunknak? A III/III-as aktákat se tudjuk megnyitni, de egy kormányváltás után a Kubatov-listát és a listázókat is hasonlóan kell kezelni, ahogy ma tesszük ezt az akkori diktatúra fenntartóival. Egyik se jobb a másiknál. Egyik sincs veled, csak a saját maguk és a haveri körük számít. Te dönthetsz arról, hogy meddig hagyod hogy ezt csinálják.

Úgyhogy, kedves Péterfalvi Úr, itt a lehetőség! Itt egy törvénytelenség, tessék ezt vizsgálni, ha jut idő Hadházyékra, akik nem gyűjtenek adatot, akkor bizonyára az adatgyűjtőkre is van tartalék. Bízok benne, hogy kiderül a ravaszság, és hogy elég komoly bírság lesz kiszabva. Mert ugye, ha egyenlőek vagyunk, akkor egyenlően is kell eljárni!