Akitől még Orbán Viktor is tanulhatna

Nem olyan gyakori, hogy a Kárpát-medencében feltűnik egy-egy politikus, aki populistaként kezdte, aztán kiderül róla, hogy bizony, hogyha tennie kell, akkor tesz is. Úgy vélem, hogy ez a kategória, amiből igazán tanulhatna a magyar miniszterelnök is.

Ez az ember egy populista politikusként kezdte, ráadásul jobboldalon, mégpedig az országának masszív baloldali többsége ellen, egy szétaprózódott jobboldalon. Nem is feltétlenül volt  vádolható azzal, hogy nem penget nacionalista húrokat. Aztán, ahogy az idők változtak, úgy jött rá, hogy a Kárpát-medencében, és a saját országában bizony több nemzetiség is él, és a legjobb, hogyha együtt, összefogva megyünk előre.

Matovič, a vírus!” – több ezren tüntettek Pozsonyban a bársonyos forradalom  évfordulóján - Infostart.hu

Ez az ember nem más, mint Igor Matovič, aki jelenleg Szlovákia miniszterelnöke.

Fotó: infostart.hu

Matovič nem igazán vádolható gyenge politizálással, hiszen számtalanszor összeveszett egy sor vezető politikussal, azonban a Jan Kuciak halálával megindult óriási tüntetéshullámnak köszönhetően megverte választáson a "szlovák Orbánt", azaz Ficot, azzal az ígérettel, hogy leszámol a maffiaállammal.

Ennek az eredménye:

Tisztítótűz művelet, Isten Malmai- művelet, Júdás-művelet: A szlovák terrorelhárítás őrizetbe vette a volt országos rendőrfőkapitányt, valamint a saját egykori ex-főnökeiket, korrupciós vádakkal. Ugyanúgy elvitték a titkosszolgálat kémelhárítását vezető egykori főnököt, valamint számos magas vezetésű ürgét, konkrétan a szlovák titkosszolgálat ex-igazgatóhelyettesét.

Körülbelül ezt úgy képzeld el, hogy itthon letartóztatnák Polt Pétert, Pintér Sándort, és a velük kapcsolatban állókat, és minden kérdés nélkül megjelenne a TEK Garancsinál, Tiborcznál és Mészárosnál, hogy onnan is bevigyenek mindenkit. Matovic megígérte, hogy ha megválasztják, Ő bizony elintézi a maffiát, ami az állam vezető rétegein csapódik le. Be is tartotta.

Azóta a volt szlovák rendőrfőkapitány öngyilkos lett a cellájában. Vélhetőleg azért, mert a magas rangú vezetők, mint Robert Fico exkormányfő és Robert Kalinák belügyminiszter, vagy épp Bugár Béla még szabadlábon van. Idők kérdése azonban, hogy őket is utolérje a törvény, egyszer azokat a szálakat is ki fogják bogozni.

Nos, a közélet megtisztítása után Matovic leckét adott Európának a járványkezelésből, amivel bevállalta azt is, hogy kormányválság legyen az országban. 

Ő volt az, aki a kötelező antigéntesztelést első sorban vezette be az országban. Nem hogy fizetni nem kellett érte, csak azzal az eredménnyel lehetett dolgozni menni, hogyha volt egy negatív teszted. A "rosszul" teljesítő járásokban második kört csinált, a harmadik kör pedig szintén elérhetővé vált. Ez a belügyminiszterével olyan konfliktust szült, hogy gyakorlatilag kimondta, hogy Richard Sulik a felelős az emberek haláláért, mert nem szerezte be a kellő mennyiségű tesztet.

Matovič kezelte a járványt, ő tehet róla a legkevésbé, hogy telibevágta Szlovákiát. Ő nem csak azt mondta, hogy levittük a vírust a szőnyegre, hanem cselekedett. Bevásárolt antigéntesztekből, és mindent elkövetett annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb fertőzöttje legyen a járványnak. Nem tehet arról, hogy teljes lezárást kellett elrendelnie, hiszen a hazaihoz hasonlóan durva adatai vannak a járványnak ott, azzal a különbséggel, hogy nincs cenzúra, be van jelentve az összes eset, és nem Nyunyóka tájékoztatgat.

Matovič a választási kampány előtt kezet nyújtott a helyi magyaroknak, felajánlotta nekik, hogy induljanak közös listán. Ugye, ha ez megtörténik, akkor ma a helyi magyarság kormányerő, így pedig a parlamentben sincsenek. Ettől függetlenül számos gesztust tett a helyi magyarságnak, ilyen például Fülöp Mónika kinevezése oktatási államtitkárként, aki gyakorlatilag több magyar nyelvű doksit készített, mint előtte a magyar pártokkal teletűzdelt kormányok. De hasonló volt a Trianon-évfordulóra szóló meghívó is, ahol elismerte, hogy a nap gyásznap a magyarság számára, de ő maga mondta, hogy ideje továbblépni, és közösen dolgozni a Kárpát-medence jólétéért. Ennek ellenére itthon csak azt szajkózzuk, hogy "Magyarország a magyaroké". Erős kontraszt ez a hazai politikával.

Itthon nincs kötelező tesztelés, csak drága PCR-teszt, a kórházak dugig, a halottak hűtéséhez számos kórház külön hűtőautót kell, hogy rendeljen. Senki sincs teljes biztonságban, viszont 10 év múlva, ha visszanézünk, akkor rá fogunk jönni, hogy bizony, a Kárpát-medencében az év embere nem Orbán, hanem Matovič volt.