Pár perc politika, egyszerűen, szubjektíven


2021.jún.16.
Írta: gotenson 6 komment

Meleg helyzet

Tegnapi nap folyamán végre valahára megszavazták az a törvényt, ami büntethetővé teszi a Kaleta féle tetteket. Csak hogy tisztázzuk, ő volt a kormánynak az a nagykövete, akit dél-amerikai kiküldetéséből menekítettek haza, hogy aztán félhavi fizetésének befizetésére kötelezték. Csak érzékeltetve,…

Tovább

Kúl-túra!

Az elmúlt időszakban sajnos a színházi oldalról nem igazán lehet elmondani, hogy a legnyugodtabb, legcsendesebb hírek jöttek. Épp ellenkezőleg, ha belegondolunk, hogy micsoda hiszti van a Színház és Filmművészeti Egyetem körül, akkor tudható, hogy éppen vihar van a biliben. És ez a vihar, éppen több…

Tovább

Neked nyolc?

Ma reggel jelentette be a Momentum, hogy aláírásgyűjtésbe kezd annak érdekében, hogy az iskolai tanórák nyolc helyett kilenctől induljanak. A felvetés nem rossz, számos érvet lehet felhozni ellene és mellette, nézzünk szét, hogy mik is ezek.

Tovább

Deák-téri "bulizás"

A hazai főváros egyik legikonikusabb tere nagyon szomorú eseményeknek volt szemtanúja a múlt hétvégén. Két fiatalt késelt halálra másik kettő, akik valószínűleg drog és alkohol befolyása alatt álltak. Egyáltalán nem normális az eset, hogy a város szívében ilyen megtörténhet. Azonban sajnos várható…

Tovább

A félelem

Azt hiszem, hogy az új korszak tényleg érkezik, bár annyira gyorsan nem, ahogy sokan tartanak az érkezésétől, de egyértelmű jelei vannak, hogy olyan változások vannak, amik tényleg azt erősítik, hogy ez egy hibrid rezsim.

Tovább

Új hajóban evezünk

Miután a magyar parlament 72%-al elfogadta, hogy hazánkban innentől a kormány a veszélyhelyzet végéig rendeletekkel kormányozhat, ezzel a parlament eddig fennálló, (bár 10 éve szimbolikus jelentőségű) ellenőrző funkciója megszűnt. Ez azt jelenti, hogy innentől nincs szükség arra, hogy parlamenti…

Tovább

Még egyenlőbb jogrend

A koronavírussal kapcsolatos hírek mellett nagyot futott tegnap a sajtóban, hogy a kormánypárt különleges felhatalmazást akart kérni a parlamenttől, hogy eljárhasson a koronavírussal kapcsolatos veszélyhelyzet koordinációjában. Ez olyan reakciókat szült, amely alapvetően teljesen meglepő volt az…

Tovább

Üzenjük a Kormánynak, hogy nekik is be kell tartaniuk a magyar törvényeket!

Gyöngyöspata ügyében olyan mértékű hülyeségáradat zajlik, hogy azt gyakorlatilag nagyon nehéz komolyan venni. A kormányunk, ami gyakran hangoztatja, hogy ők a magyar emberek akaratát képviselik, viszont éppen akkora kavarást hajt végre az amúgy is ezer sebből vérző közéleten, hogy ilyet tényleg…

Tovább

Egy маленькая работа , kedves munkavállaló?

November végén érkezett a hír kicsiny hazánkban kalandvágyból itthon maradó munkavállalóknak, hogy az évi eddig elrendelhető túlórakeret 200 óráról 400 órára változna, és ezt a túlórakeretet elég lenne 3 éven belül kifizetni.Na, ki mit szól hozzá?Mert a kormányt, és a szakszervezeteket tudjuk,…

Tovább
süti beállítások módosítása