Pár perc politika, egyszerűen, szubjektíven


2020.jan.28.
Írta: gotenson 242 komment

Bolondok színháza

Az élet nem állt meg, és néha sikerül újra és újra felkavarni az állóvizet. Ez ugye, egyrészt köszönhető az emberi hülyeségnek, (lásd "Showbert" Norbert), a másik oldala viszont egyértelműen a dilettáns és buta politikai megnyilvánulások miatt vannak.  Niedermüller Péter, Erzséberváros…

Tovább

Üzenjük a Kormánynak, hogy nekik is be kell tartaniuk a magyar törvényeket!

Gyöngyöspata ügyében olyan mértékű hülyeségáradat zajlik, hogy azt gyakorlatilag nagyon nehéz komolyan venni. A kormányunk, ami gyakran hangoztatja, hogy ők a magyar emberek akaratát képviselik, viszont éppen akkora kavarást hajt végre az amúgy is ezer sebből vérző közéleten, hogy ilyet tényleg…

Tovább

Kormánypárti balesetek Európában, mint a Néppárt és a 7§

Úgy tűnik, hogy a nemzetközi politikai téren nem minden alakul úgy  a hazai kormánypárt szeretné. Ehhez persze szükséges volt egy kicsi kockáztatásra is tőlük, ami nem jött be.  Ugyanis, január elsejétől az EU soros (kisbetűvel) elnöki tisztségét Horvátország tölti be, ahol volt egy…

Tovább

Vélemények a magyar bíróságokról

Múlt héten jelent meg egy nyilatkozat arról, hogy mi lett a gyöngyöspatai per eredménye. Ugye, másodfokon is bebizonyosodott, hogy bizony, ott szándékos etnikai szegregáció történt, ami miatt az államnak és az őt képviselőknek, és mindenkinek, aki ehhez hozzájárult, bizony kártérítést kell fizetnie.…

Tovább

Klímabaki, de miért ez a téma?

A héten a főpolgármester és a köztársasági elnök egymásnak szaladt kommunikációs síkon, és elég érdekes volt azt megnézni, hogy hazánk fővárosának irányításáért felelős ember, illetve az állam szimbolikus első embere miképpen vélekedik a helyzetről: Mégpedig azért, mert egyiknek sincsen sok…

Tovább

Boldog új évet, Mindenkinek!

A bejegyzés éppen december 31.én íródik. Mindenhol izzik a hangulat, a városi utcákat ellepik a bulizók, és valószínűleg ezen a napon zajlik a legtöbb házibuli. Ha az ember nézi a tévét, akkor belebotlik egy-egy jófej újévi jókívánságba, legyen az kereskedelmi, vagy politikai hirdetés. Ez utóbbiak…

Tovább

Szájzár kérdése

A hazai politikai élet mindig tud újat mutatni, és ennek a folyamatos szemmel követése elég érdekes párhuzamokat tud maga után vonni. Bár, tény és való, hogy kívülről ez nagyon mulatságosnak, és egyben tanulságosnak mutat (valószínűleg tananyag lesz 2080-ra, hogy hogyan ne), valójában, ha…

Tovább

Ez egy igazán fantasztikus szakmai gyakorlati lehetőség!

Tegnap jött a hír, hogy Rácz Zsófia helyettes államtitkári pozícióba került, és megjelentek z azonnali reakciók erre a kinevezésre. Bár én sem tartom szerencsésnek, sőt, de az elején mindenképpen ki kell jelenteni a legfontosabb dolgot: El a kezekkel Rácz Zsófiától! Mégpedig azért mert ebben…

Tovább

Mi folyik a vizekben?

A napokban mindenhol vezető hír volt, hogy Heves megye egyik kistelepülésén, Detken és Visontán a helyi patakok szürkére változtak, valamint barátságos kénhidrogén terjengett a levegőben a szerelem helyett. A legnagyobb baj, hogy ez úgy történt meg, hogy nagyjából semmi következménye nem lett a…

Tovább

Önkormányzati választások, mit is jelentenek az eredmények?

Így egy nappal, hogy nagyjából letisztult az országban, hogyan is folytatódik az élet, vessünk rá egy kis pillantást. A képlet nagyon bonyolult lett, egyik oldal se nevezheti magát győztesnek, azonban, ha azt kell nézni, hogy ki veszített nagyobbat, akkor egyértelműen a kormánypártok. Kicsit később…

Tovább
süti beállítások módosítása