Az LMP-ről és annak napjairól

Azaz elempé, vagy ellenpé lesz a nyerő?

A kis zöld párt kalandjai igazából nem zárultak le a választással, sőt, mondhatni, új dimenzióba léptek. 

De előbb kicsit vissza. A zöld párt egy remek kampánystratágiával, a fenállása óta a legtöbb szavazatot szedte össze, aminek köszönhetően újra része a magyar Országgyűlésnek. Egy jól feléptett miniszterelnök-jelölt, aki folyton kommunikál a választóival, egy jól koordinált fellépések, cikkek, egyszóval amit lehetett, azt megtették. Idáig pirospont. 

       Utána azonban megtettek valamit, ami számomra már kevésbé érthető. A párton belüli törésvonalak főszereplőjévé, egy elszabadult hajóágyújává vált az etikai bizottság. A választások során ugyanis több jelölt visszalépett abból a célból, hogy ne legyen a kormánypártnak 2/3-a (ergó, innentől kezdve az ellenzék a biodiszlet szerepét tölti be a parlamentben). Ez nem sikerült, és a visszalépő politikusokat elkezdték megsemmisiteni. Már az is megdöbbent, hogy egy párt képviseletre alkalmas jelöltet utólag ezért kivágnak a pártból (ennyi erővel fel is lehetett volna oszlani), de magát az elnökségi tagokat is eljárás alá vonták. Még akár az is lehetne ebből, hogy a diplomácia győzelme, mindenk egyenlő, és mindenkire vonatkoznak a szabályok, blabla alapján megbüntetnek tagokat, de az, ahogy kinyirták az alelnököt (aki amúgy eredetileg fideszes volt, csak nem birta a korrupciót), aztán magát az elnököt, azért ahhoz kell pofa. Még a másik, hogy nem állitom, hogy nem követtek el hibákat, de a párt politikáját megtestesitő személyeket bevágni a süllyesztőbe, ez egy hiperszuper gondolat volt, innen is gratulálok a kitalálóinak.

       Aztán persze, a belső hatalmi harcok során eltávolitott, majd az etikai bizottság hullámain lángoló pallossal visszatérő SRB mindent és mindenkit eltakaritva (aki ráadásul először úgy gondolta, hogy rohadt demokratic dolog beverni egyet a társelnök úrnak) posztolgat, feljelentget, és úgy irtja belülről a pártot, mint a kromofág a kocsi festését. Nincs benne szégyenérzet, előre megjósolja a párt halálát, aminek valózinűleg belül drukkol is rendesen, hisz akkor eljön az időpont, hogy "Ő megmondta", és nyer az ellenpé

     De ki maradt az LMP-ben, aki a jövőben számbavehető?

  • Keresztes elnök úr a semmiből termett elő, eddig sokmindent nem tett, azonban a folyamatokat sem akasztotta meg. Rövid idő telt el, és időt kell adni neki, hogy cselekedjen, ezért nem mondok semmi olyat, ami lehúzná róla a keresztvizet.
  • Ungár Péter, a magyar sajtó "mecénása", és szürke eminenciása viszont az elempében játszik. Bár óriási vagyon fölött ül, az egészet beárnyékolja, hogy édesanyja (és egyben vagyon, és lakótársa) a NER egyik főideológusa. Mindenképp hasznos, hogy a pénzéből dolgozik azon, hogy erősödjön a nem-pártsajtó, de ki tudja, lehet, hogy csak arra vár, hogy aktivizálja az érdekeit. Rá is érvényes az az alapigazság, hogy a családtagjait senki sem választja, és kérdés, hogy milyen ambicióval politizál. A legutóbbi időkben a posztjai számos olyan helyen jelentett ragtapaszt, ahol az ellenzék politikája csúfosan megbukott. Később akár a párt elnöke is lehetne, de a családi háttér miatt ezt nem tudom jelenleg elképzelni.
  • Demeter Márta, az alakváltó. És ezt most nagyon pozitiv értelemben értem. Remekül érezte meg az idők szavát, és döntött a váltás mellett, kérdés, hogy a Széltelen elempében milyen pozicióba tudja kormányozni magát. Fontos témákat kutat, fájó pontokra tud rátapintani, azonban hiányzik mögüle az a felépitett háttér, ami az egykori pártelnököt jellemezte. Kérdés, hogy mennyire akarja a párt megboostolni a személyét, és hogy a múltja mennyire jelent majd hátrányt neki (szerintem semennyire, narancsék is dőzsölnek a kiszesekben, meg ugye a Krakus...), és hogy ő maga mit akar. Egy Demeter-Ungár tandem viszont a megfelelő célokkal egész komoly ellenzéki erővé teheti az LMP-t. Óriási előnyük van, az idő nekik dolgozik, kérdés, ráérnek-e ezt kivárni.

Mi maradt Hadházyból és Szél Bernadettből?

        Mind a kettő egy agilis, erős profillal rendelkező politikus, akik nem félnek szembemenni semmivel sem, és keményen vállalják a véleményüket. Ennek is köszönhető, hogy a Hadházy család akaratlanul is piknikpartit ad a propagandistáknak. Viszont, párt nélkül olyanok, mint egy óriási, ámde kivágott fa. Szavuk van, de közösségteremtő erővel egyikük sem rendelkezik, igy nem fognak tudni a jövőben egyéniben sok vizet zavarni. A témák, amikhez nyúlnak, nagyon fájnak a kormánypártnak (állampártnak), / btw, ird alá az Európai Ügyészséghez való csatlakozást!/, azonban önmaguk kevesek leznek, és fel fognak apritódni a rájuk érhező össztűzben, ezért hosszútávon mindenképpen várható, hogy vagy pártot találnak (alapitanak?) maguknak, vagy visszavonulnak a nagypolitika szinpadáról.

      A többi lmp-s politikusban nem találom meg azt az ambiciót, amelyek alkalmassá tehetik őket a párt vezetésére, bár a háttérből bármikor előléphet egy új, erős ember. A jelenlegi frakciótagságnak nagy eredmény, ha sikerül egybenmaradni, é a frakcióból távozó tagokkal a minél szorosabb együttműködést kell kialakitaniuk, hogy az érdekérvényesitő-képességük a jövőben ne csökkenjen.