A közszféra teltségéről

Tegnapi hir, hogy sokezres közszférabeli leépitések lesznek, hogy ezzel is modernizálják a közigazgatási rendszert. 


TESSÉK?!

A magyar közszférával a legnagyobb baj, hogy rohadtul nincs benne elég ember. A nyugdijba vonulók mellett elég alacsony szinten van azoknak a képzett szakembereknek a száma, akik kijönnek az egyetemről, beszélnek minimum két idegennyelvet (mert ez alap), és ezek mellett itt is maradnak az országban.

 

1. Miért para az átképzés?

Te biztonságban éreznéd magad egy olyan műtősnéni kezei alatt, aki 20 évig a kispiripócsi kormányablakot vezette? Azthiszem, hogy tudom a válaszod. Viszont, a köztisztviselőnek semmi keresnivalója a kórházakban, nem ez a végzettsége, nem ez a hivatása, és ráadásul elveszi a helyet az egészségügyi dolgozók elől, akik ugye igy is méltatlanul keveset keresnek. Az ilyen köztisztviselő az első adandó alkalommal le fog lépni az osztrákokhoz, és a hazai bérének a tripláját fogja megkeresni. Kell ez nekünk? Naugye hogy nem.

2. Miért van kevés ember a közigazgatásban?

Mert nem egy vonzó életpálya. Alapvetően aki komoly karriert akar befutni (és nem számolom a kapcsolatait), az ugye lecövekel a közigazgatásban egy életre. Ehhez olyan fizetést kéne kapniuk, ami az átlag kb másfélszerese, különben el fognak pártolni, és felszivja őket a versenyszféra. Miután nincs megfelelő utánpótlás, és elég gyorsan öregedik el a szakma, ezért várható, hogy középtávon egész komoly bajokkal fog küzdeni az ország ezen a téren. Ez nem egy olyan szakma, hogy kimegyek az épitkezésre, hogy ki akar a közigazgatásban dolgozni. Itt nem egy téglát vagy egy vödröt kell arrébbvinni, hanem működtetni kell egy olyan képződményt, amit ma a magyar államigazgatás néven ismerünk.

3. Miért fizessünk többet egy köztisztviselőnek?

A mai fiatalok közül mindenki sokat akar keresni, és a megfelelő nyelvi skillekkel ezt el is tudja érni. Egy köztisztviselőnek viszont minimum szüksége van két magas szintű idegen nyelvtudásra (angol ugye alap már a kisboltban is), (ennek a nyelvpótléka ugye 70e/nyelvnél indul az államigazgatásban), és emellé kell hogy rendelkezzen egy olyan mélységű szakmai tudással, amellyel sikeresen érvényesülhet a XXI. század által felállitott problémák tengerén. Aki 28-30 éves koráig tanul, hogy itt dolgozzon, azt pedig az állambácsinak meg kell becsülnie (mert ugye kvázi ők működtetik az egész rendszert)

4. Mennyi plusz ember kéne a közigazgatásba most? 

Kb +20%. És akkor nem kellene időpontot foglalni a kormányablakba jogositvány kiváltásához, vagy egy lakcimkártya legyártásához, és ezeket el lehetne intézni mondjuk a kisebb városokban, és nem kellene emiatt az adott megyeszékhelyre vándorolniuk. Úgyhogy, az átképzéses történet helyett inkább a szubszidiaritás elve szerinti közigazgatási fejlesztésre lenne szükség.