A török elnöki vizit margójára...
2018.10.08, a nap, amikor Budapest és nép egy igazi illibsi meetingre ébredt
A török elnök, Erdogan, körbevizitálja haverjait, és szövetségeseit, és éppen Viktorunkhoz fújja őt a magánrepülő (vajon a Celebi pakolja a csomagjait?)
Ki ez az Erdogan?
Erdogan a Cumhuriyeti (köztársaság) elnöke, ő a miszterpraezident az egész országba. Valamikor mint isztambuli polgármesterként kezdte a karrierjét egy szekularizált államban, ahonnan egész szépen menetelt a totáli egyeduralom felé.
Jó politikus-e az Erdogan?
Hát, Atatürk valszeg bevágná a legelső börtönbe, számtalanszor szúrta ugyanis oldalba a török köztársaság alapitójának az örökségét. Ilyen például a vallás sunyi módon való visszacsempészése a közéletbe, valamint a nem-európapárti kormányzás. Ha úgy nézzük, hogy jó populista-e, akkor igen a válasz, ha azonban a népéért élő, sikeres vezető-e, akkor nemet kell mondani. A saját lakosságának tekintélyes része ellen háborúzik az országon belül (kurdok), a másik erejével egyfajta neo-oszmán hozzáállással bepattant Sziriába a hadseregével (persze a szir nép hivta, haha), és minden erejével igyekszik leszámolni a hátába kést szúrhatókkal.
Demokrácia-e ma az erdogani állam?
Nem. A török demokrácia az elnöki rendszer bevezetésével valószinűleg meghalt. A CHP, mint legerősebb ellenzéki párt nem birta megakadályozni a népszavazáson az elnöki hatalom kiépitését. Innentől kezdve, ha valaki nem tetszik Erdogannak, akkor az a török börtönök hiresen vendégszerető priccsein tud elgondolkodni az életéről.
Miért para, hogy idejön Erdi?
Mert Vektorunk inspirálódhat tőle. Tudjuk, hogy Viktor sem barátja a nyugati tipusú demokráciának, és számos ponton bontja is rendesen, ezért szüksége van olyan spanokra, amelyek majd megszponzorálhatják lével, ha a nyugat majd azzal próbálja féken tartani. Ez az oka, hogy sikeres tömeggyilkosokkal pózolgatnak a kormánytagok (mint a türkmén elnök, vagy ugye duerte), és ez elég élhetetlen jövőt vázol a mai fiataloknak.
Mit kap Erdi, hogy idejöhet?
Valutát!!! A török elnök családja televan hires tudósokkal, ő maga is számos ember helyett tud aláirni, főleg amikor a saját vejét dobja be pénzügyminiszternek. A török lira az éppen olyan valuta, mint az argentin peso, tehát annyit ér amennyit adni akarsz érte. Az elmúlt évek során rendesen leadott az értékéből, ma már lófaszt se ér.(egy év alatt -40%) Szval, a pénzt ő is szereti, rendesen szórja is, olyan elnöki palotát hajittatott fel, amelyet bármely egykori szultán megirigyelhetne.
Mit kéne tenni egy ilyen alkalomkor?
Mondjuk tenni érte, hogy ne legyen ilyen alkalom! Nem gyakran fogadjuk pl Lukasenko elvtársat se a Parlamentben (bár mondjuk szerintem a szó jelentését se ismeri), de a hasonszőrűek fogadásától is távol kellene maradni. Ezek a szivességek ugyanis kétoldalúak, és nem biztos, hogy ami megéri a török elnöknek, az nekünk is megfogja hosszútávon.