A társadalomban lévő cleavage-ről

Sűrű és mozgalmas hét áll Magyarország mögött. A parlament ugyanis szerdán, azaz december 12-én elfogadta a Munka Törvénykönyvének a módosítását. 

Mit tartalmaz szó szerint a módosítás, ami mindenkit lázba hoz:

"(3) Kollektív szerződés rendelkezése alapján legfeljebb évi háromszáz óra rendkívüli munkaidő
rendelhető el. Ezt meghaladóan a munkáltató és a munkavállaló írásbeli megállapodása alapján
naptári évenként legfeljebb száz óra rendkívüli munkaidő rendelhető el (önként vállalt túlmunka). A
munkavállaló a megállapodást a naptári év végére mondhatja fel.”

Ez azt jelenti, hogy egy évben 300-ra növekszik az elrendelhető túlóra (amiről mint munkavállaló, egy szavad se lehet), plusz ezen felül, ha megbeszéli veled a munkáltató, akkor 100-at még ráhúzhatsz. Alapvetően ez még nem is hangzik rosszul, és ha csak ennyi lenne az egész, akkor meg is feleltethetnénk az egészet a propagandának.

De, az éremnek több oldala van. 

1. Az EU max túlórakerete 416 óra. Ez azért ilyen irreálisan magas szám, hogy ne kelljen korlátozni, de mégis számszerűsítve legyen azért, hogy mennyit lehet dolgozni. Ezt a Fidesz törvénye, ha el nem is éri, azért rendesen megközelíti.

2. A munkaidőkeret időtartalma legfeljebb 36 hónap lehet. Ez azért para, mert a túlórát csak a munkaidőkeret lejártával kell kifizetni. Tehát, előfordulhat, hogy a munkáltatónál 3 évig pihen a ledolgozott munka utáni pénzed (nyista kamat). Ha megszűnne a cég, akkor arról egy szó sem esik... Arról, hogy ma egy munkavállaló van kiszolgáltatva a munkaadónak, és nincs velük egy súlycsoportban a védelem hiánya miatt, arról nem is beszélek...

Természetesen egy normális országban a számok maximalizálása nem okozna problémát. Azonban, a hazai, egész speciális "urambátyám"-viszonyban ezek veszélyes precedensre teremtik meg a jogi alapot. Egy normális országban ugyanis a munkavállalókat erős szakszervezetek védik. Ezek, ma Magyarországon ma gyakorlatilag súlytalan szervezetekként vegetálnak. Ha valaki nem teljesíti az előírásokat (ezek rendszerint csak túlórával teljesíthetőek), akkor mehet-amerre lát, s a helyükre felvett vendégmunkások boldogan megszakadnak majd a kívánt számokért. Ez abból is látszik, hogy a szakszervezetek egy emberként utasították el a törvénymódosítást, mégsem volt leheletnyi befolyásuk sem a kormányra.

Ma az országban ugyanis rendszeres a munkaerőimport. A magyar munkaerő jelentős része dolgozik külföldön, olyan fizetésért, amellyel a saját és a családja egzisztenciáját biztosítva látja. Ez pedig, a jelenlegi gazdasági adatokat nézve, itthon egy átlagember számára nem, vagy csak nehezen megvalósítható.

A másik pedig, hogy a létrehozandó különbíróságok az igazságügyi miniszter alá tartoznak. Ez azt jelenti, hogy a szétválasztott demokratikus hatalmi ágak úgy fognak összeérni, ahogy az a demokráciákban nem szokás.

Ezt pedig érzi a társadalom egy része, és Budapest tüntetéshullámoknak ad otthont.

Miért tüntetnek?

Alapvetően a normalitásért. Az ugyanis, hogy a kormánypárt úgy dönt ahogy akar, és az ellenzék csak díszként szerepel a Parlamentben, az csak a diktatúrákban fordul elő. Félelmetes ma (2018) azt látni, hogy a kormánypárton kívüli erők olyan befolyással bírnak a folyamatra, mint az 1980-as magyar ellenzék az MSZMP-re.

A kormánypárt és a befolyási övezeteinek a reakciója olaj volt a tűzre, hiszen a közmédia nem számol be a tüntetésekről, a propaganda pedig bajkeverőknek állítja be a tüntetésen résztvevőket.

Ez nyilvánvaló hazugság, és a társadalomban olyan ékeket ver, ami magában a jövőre is kiható, súlyos problémákat hordoz magában. 

Mik ezek?

A budapesti társadalom érzi a feszültséget. A polgári állam, amit ugyanis a kormánypárt felmutat, az valójában nem polgári, hanem egy polgarizált mázba öntött amorf intézményrendszer, ahol a döntési pozícióban a olyan emberek vannak, akik anyagilag kötődnek a miniszterelnökhöz, vagy annak a legszűkebb ismeretségi köréhez. A legfrissebb Eurostat elemzés szerint /ez hivatalos EU statisztika/ Magyarországnál az EU-ban csak Bulgária szegényebb. Megelőzött minket az a Románia, ahol a lakások tekintélyes százaléka még a csatornahálózatra sincs rákötve. Ha belegondolsz, hogy ezek után egy kárpátokban telelő juhásznak is jobb dolga van, mint neked az albérletedben, akkor sejtheted, hogy miért tüntet kinn a nép.

A sorosizmus megjelenése pedig újabb jele annak, hogy valójában a kormánynak semmi más eszköze nincs   a tömegmanipulációra, mint a parasztvakítás. Nincs ugyanis olyan józan ellenérvük, amelyek megpróbálnák a tüntetéseket csillapítani, ezért azt a módszert választják, hogy tagadják a létezését, és a legitimációját firtatják. Ez egy kemény dió, olyan mint a rugó, és ha túlfeszíti ezt bármelyik oldal, az az másikra nagyot fog visszaütni.

Kik provokálnak?

A kormánypárti médiacézárok. Van egy Bayer nevű ürge, akinek a megnyilvánulásai olyan színezetet tükröznek, mint amilyenben az olajban áztatott antracit pompázik. A tévé, a kormánypárt, és a média egyöntetűen vádolja az embereket, és növeli köztük a cleavage-t, azaz a szakadékot, és társadalmi elégedetlenséget szül, gyakorlatilag a hatalom és a társadalom közötti "szerződést" szegik meg. Elfelejtik, sőt, bűnös dolognak állítják be a gondolkodást, az ellenzéki pártolást, és félelemben tartanak olyan embereket, akik más meggyőződéssel élnek, és eme meggyőződésnek az utcán hangot is adnak. 

A provokatőrök célja a tüntetések delegitimizálása. Szőnyeg alá söpörni a problémákat, nem törődni a létezésükkel, és szembemenni a tényekkel. Mindent próbálnak ideológiailag megmagyarázni, és az ideológiát a valósággal, a tényekkel szembeállítani, és azokat démonizálni. 

Ezek a jövőt érintve, nem sok jót jósolnak nekünk.

Mit tehetünk?

Kiállunk az értékeinkért, és a racionalitások talaján maradunk. Ez bár furcsán hangzik, de attól, hogy ki melyik oldalon áll, attól még tél van, hideg van, tehát a tények tények maradtak. Az utcán tüntetőknek joga van ahhoz, hogy kiálljanak azért, amelyekben hisznek. A kormánynak pedig kötelessége lenne meghallani ezeket az embereket, hiszen a demonstrálók között a nagy számok törvénye alapján a tömeg egy részét a saját választóik is alkotják. Amikor a kormány nem hallgatja meg őket, akkor a saját választóinak nem adja meg a tiszteletet.

Mi lesz a tüntetések vége?

Nagy valószínűséggel semmi változást nem hoz rövidtávon. Nem hiszem, hogy a kormány bármelyik követelésnek engedne, ez pedig azzal fenyeget, hogy a társadalmi szakadékok egyre jobban kiütköznek, és az ország lakói egyre inkább szemben állhatnak egymással. A mai tüntetések már nem olyanok, mint a kormány elleni tüntetések, mert a mai tüntetők között nincsen politikai ellentét, mindannyiukat a változásokba, a pozitív jövőbe vetett hit tartja az utcán, függetlenül a pártpolitikai hovatartozástól.