A  jogállamiság alapvetően mindig is kényes téma, amit kívülről könnyű bírálni, belülről könnyű alakítani. A jogállamiság feltétele az 1800-as évek óta változatlanok, és szerencsére ez a mai gimnáziumokban már érettségi tétel:

Ugye, ez a mai gyakorlatban itthon úgy látszik, hogy van egy parlament, ami a törvényeket hozza, és a nyertes párt/pártok alakítanak kormányt, akik a meghozott törvények végrehajtásáért felelnek. A bírói testület pedig felügyeli a törvények végrehajtását, ellenkező esetben meg hozza a szankciókat. Alap dolog, hogy aktív bíró nem lehet se kormánytag, se parlamenti tag, meg vica versa.

A parlament itthon most egykamarás, de eredetileg kétkamarás volt (tudtad,hogy a Parlament épületében két ülésterem is van? Alsó és felsőházi is!), más országokban ez változó. Úgy szokták tartani, hogy a kétkamarás nagyobb lehetőséget ad a közvetett demokrácia érvényesülésére. Ezt fullba az Egyesült Királyságban tolják, ott annyira szigorúan veszik az elválasztást, hogy a megválasztott kormánytagoknak le kell mondaniuk a parlamenti helyükről, és nem vehetnek közvetlenül részt a törvényhozási feladatokban. A franciák elnöki rendszert használnak, amit lefordítva a magyarra úgy tudnánk leírni, mintha a köztársasági elnöknek hirtelen nagy hatalmat biztosítanánk, és a miniszterelnök alatta lenne. A fékek-egyensúlyok rendszere garantálja, hogy az elnök ne tehessen szert teljhatalomra, de a parlament ne cselekedjen az elnök ellenére. Ennek egy lightosabb változata a fél-elnöki rendszer, de ez most nem az a poszt :)

A jogállami kereteket leginkább akkor szokták bántani, ha egyes hatalmi ágak között kapcsolati rendszer alakul ki, ilyen például, ha mondjuk ha a bírók vagy bármely független szervezet (számvevőszék) vezetői régi vagy aktív párttagok, vagy bármilyen közük van a pártpolitikához, hiszen úgy mindjárt sokkal nehezebb függetlenül ellátni a feladatot. A lényege pedig a függetlenségnek, nehogy megszaladjon valaki, és jogosulatlan előnyével letarolja  a a demokráciát. 

 Nos, kis hazánkban a kritikák táptalajának alapját ezek a problémák adják: 

•  Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Handó Tünde a Fidesz EP-delegáció vezetőjének felesége
  
  
•  Domokos László, az Állami Számvevőszék elnökének (írtam már róluk!) Fidesz párttagsága van 
  
  
•  A Közigazgatási Bíróságok közvetlenül jelentenének a Minisztériumnak, onnan kapják a kinevezéseket is. 
  
  
•  A médiaegyensúly eltolódása óriási, ez ügyben már a Mérték Médiaelemző Műhely az Európai Bizottsághoz fordul, mint olyan helyzet, ami sérti a szabad versenyt (kommunista tempó! A valóságban a tény, a párt szerint a felháborodás)

Ezekre a kritikákra még lehet vitatkozni azzal, hogy a választás szabad, a megválasztás legitim, a bíróság független, van Kúria, amely felülbírálhat döntéseket (kivéve a Számvevőszékét), tehát minden a legnagyobb rendben. 

Nos, úgy tűnik, hogy a fideszes fejekben még sincs minden rendben. Erre Kövér László elvtárs-pajtás nyilatkozata világít rá, amelyet a bírói függetlenséget garantáló törvény elfogadásának 150. évfordulóján (nem ironikus?) adott a jelenlévők előtt, mely szerint:

A bírói függetlenség nem abszolút, és öncélú, valamint a bíró nem lehet független az államtól, annak nem külső tartozéka.

Lehet egy picit ízlelgetni a mondatot, mit is jelent pontosan.  Hogy lehet érteni azt, a mai politikai történések szemében, hogy a bírói függetlenség nem abszolút. Talán úgy, hogy kormánypárti politikus esetében nem kell, hogy az eljárás eljusson a bírósági szakaszba? Vagy esetleg úgy, hogy a kormány által kiírt közbeszerzéseket nem kell csak úgy vizsgálgatni? Hogy lehet a bíróságnak más célja, mint a pártatlan, igazságos eljárás? Úgy tűnik, hogy Kövér szerint ez nem fordulhat meg a bírók fejébe. A másik, hogy a bíró nem független az államtól. Szegény Montesquieu, és Locke elég nagy figyelmet szentelt pár száz évvel ezelőtt a problémának, és elég szépen meg lett alkotva a"rule of law" fogalma, de Kövér szerint ez a megközelítés hibás. 

A legnagyobb baj, hogy ezt az Országgyűlés elnöke mondja, aki egy olyan pártot képvisel, amely jelenleg abszolút hatalommal rendelkezik Magyarországon. Az abszolút hatalom képviselője ugyanis kifejezetten károsnak tartja, hogyha az állam fékjei őt is érintik, és esetleg bármiben korlátozzák. 

Amikor a magyar jogállamiságot támadják, akkor valójában ezt a hozzáállást éri támadást, mert igazából ez az, ami összeköt minket Kazahsztánnal és más ázsiai diktatúrákkal, nem a keleti testvéri viszony.