Most, hogy a nagy mozgósítást igénylő választások lementek, az önkormányzati pedig még messze van, így itt az ideje, hogy a feketeleves-kategóriába tartozó döntések is megszülessenek, és ezek el is kezdődtek. 

A 2020-as költségvetési tervben olvasható egy nagyon érdekes bejegyzés, miszerint a kormány a gyermekek számára biztosítja a mindennapi étkezés és az esetleges üdültetési lehetőséget. Ezért akár még meg is lehetne tapsolni a kedves költségvetési szerkesztőket, azonban, hogyha az előzményeket is latba vetjük, akkor világosan kirajzolódik, hogy a magát nemzetinek tartó kormány egyik legaljasabb húzására készül.

Eredetileg ugyanis, köztük az idei költségvetésben az olvasható, hogy a szociálisan rászorulóknak, és a gyermekeknek biztosítja ezt a lehetőséget. Tehát, magyarul, a kormány kivágná a szociálisan rászorulókat a kedvezményezettek köréből. 

Csak hogy tisztán lássunk: A szociálisan rászorulók közé tartoznak a nagycsaládosok, a nyugdíjasok, valamint a gyermeküket egyedül nevelők is, de a fogyatékosok és az azokat nevelők is ide sorolandók. Tehát, magyarul ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasok heló, fogyatékosok heló, gyerekek szülei heló, ez nektek mától nem jár.

Noha a családok évét valóban magunk mögött hagytuk, tehát akár ideje is lenne egy kis család-ellenességnek, de azért az, hogy az ország nagy részérére kiterjedő szociális rászorultság-alapon egy kedvezményt egy tollvonással megvonjanak, az azért még kicsit erős.

A kormány hozzáállása a fogyatékkal élőkhöz eddig sem volt barátságos. Több olyan lépés is felsorolható, amely úgy lett megalkotva, hogy az esetleges visszaéléseket kiszűrjék, de mögöttes tartalom egyértelműen a fogyatékos emberek rendszeres megalázása.

Többek között az alábbiak:

• A leszázalékolás után kötelezően meg kell jelenni felülvizsgálaton. Ez alapvetően még érthető is, de az orvosnak nincs joga eldönteni, hogy a betegség állapota végleges, vagy elérhető javulás. Egy agyvérzéses, vagy egy amputált végtaggal élő betegnél ugye nem várható az, hogy újra kinő a kéz-láb, tehát a válaszhoz nincs szükség orvosi szakértelemhez, mégis erre a procedúrára kényszerítik őket időről-időre. Ez egy oldalról roppantul megterhelő, másik oldalról körülbelül ugyanennyire megalázó is, egy fogyatékos ember ugyanis a legritkább esetben magától fogyatékos, tehát az, hogy hetente bizonygassa az állapotát, az egyszerűen prigantiság a kormány részéről. 
  
  
• A lehető legnagyobb gonoszság volt a velük szemben való fellépés az ingyenes utazás megszüntetésére. Bár csak 10%-os összeget kell fizetniük, azonban egy kacifántos mozdulattal sikerült a busz- és vonatközlekedést megterhelni egy pótdíjjal, amelyre természetesen nem érvényes a 90%-os kedvezmény, így előfordulhat, hogy Nyíregyháza melletti kis faluban élő nyugdíjasnak, vagy egy 65 év felettinek nem lett olcsóbb a budapesti útja, mint amennyibe a kedvezmény előtt került volna. A pótdíj (vagy divatosan és hivatalosan: kiegészítő díj) összege fix, és természetesen nem áll fönn mindenhol, hiszen például Győr és Budapest között ilyen díjat nem kell fizetni. Az pedig, hogy mi a különbség egy nyíregyházi és egy győri nyugdíjas között, azt mindenki magának válaszolja meg. Azt, hogy elvileg ez biztosítja az "emelt szintű szolgáltatást", az pedig nettó hazugság, hiszen ha nincs hely a buszon, akkor a KRESZ-miatt nem szállhatnak fel többen, vécé pedig amúgy sincs rajta, vonaton pedig nem biztosít semmit sem pluszba. Tehát, a kiegészítő díj nem más, mint egy sunyi áremelés, amely természetesen arányosabban a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezőknek fáj legjobban,

A kormány alapvetően nem is tud mit kezdeni a fogyatékosság problémájával. Tudjuk, hogy a beteg szerettüket otthon ápolók jelenleg megalázó éhbért kapnak, akik pedig rengeteg pénzt spórolnak az amúgy sem acélos magyar egészségügynek, hiszen ezek az emberek kórházban is lehetnének, akkor pedig ellátásukról az államnak kellene gondoskodnia. A szociális munkások évek óta verik a vészharangot, hogy az ágazat fizetésének megbecsülése megalázása a tanári fizetésekkel vannak egy szinten, az idős-ápolásra alkalmas helyek száma kevés, a nyugdíjasok száma pedig a korfának megfelelően még pár évtizeden át növekedni fog. Lehet viccelődni a számokkal, csak fölösleges, hiszen emberi sorsok múlnak rajta.

A kormány a fogyatékosok visszaintegrálását például semmivel sem segíti. Az, hogy a cégeknek fizetniük kell hozzájárulást, ha nem alkalmaznak elegendő számú megváltozott munkaképességűt, az nem visszatartó erejű, sőt, sok cég inkább befizeti, hiszen üzletpolitikai szempontból egy fogyatékkal élő alkalmazása mindig veszélyes, és a fix összeg befizetésével a munkáltatók mentesülnek ez alól a kockázat alól. A másik, hogy kötelezni kellene a munkáltatókat a végzettségnek megfelelő bér fizetésre , hiszen egy vak ember például lehet remek ügyvéd, de mégsem fogja azt a bért megkapni, amire őt a képességei predesztrinálják, mert a fogyatékosság miatt biztos, hogy anyagi téren negatív diszkriminációval fog szembesülni. Ezek az emberek, hiába szerezték meg a legmagasabb szintű iskolai végzettségeket, folyamatosan anyagi gondokkal fognak szembesülni, hiszen az őket megillető rokkantsági díj még az inflációval sem nő megfelelő mértékben.

A nyugdíjasokat pedig, szó szerint megvették egy tízezressel ősszel, aztán majd rá 6 hónapra, amikor erre már senki se emlékszik, akkor vonják meg tőlük a nyaralási lehetőséget. Egy magyar nyugdíjas azonban egy élet munkájával járult hozzá ahhoz, hogy az ország ma ott tartson, ahol tart, és a hatalom pedig a saját eszközeivel igyekszik "meghálálni" nekik ezt a munkát. Az a baj, hogy egy rendes, normális nyugdíjpolitika helyett a kiszámíthatatlanság mezején tartva őket, a folyamatos politikai harcban lehet velük visszaélni, ráadásul úgy, hogy a legkiszolgáltatottabb részükre, az anyagi helyzetükre hatnak. Ez megint nem több, mint nettó ganéság, de ott fönt a narancssárga csapatnak köztudottan olyan a bőrük, mint a névadó gyümölcsüknek. 

Az a legnagyobb gond, hogy akik ma aktív korúak, azok minden másodpercben közelednek a nyugdíjas kor felé, ráadásul a fogyatékosság veszélye mindenkinél fennáll, és ilyen körülmények között kell számítani az állam segítségére. Vagyis, ahogy látjuk, csak kellene, mert az államnak teher ez a fajta segítség.