A hazaszeretetről

Az elmúlt napokban gondolkodtam egy kicsit magán a "magyar" szó jelentéséről, és érzelmi töltetéről. Bennem személyesen ugyanis elég impulzív élményként jelenik meg az, hogy egy ilyen közösség tagjának vallhatom magam, és igyekszem pozitív példákkal előhozakodni, hogy másokban, és más kultúrához tartozó közösségekben öregbítsem a sajátom hírnevét. Ez a gondolatmenet jutott el oda, hogy hazánkra, a magyar emberekre vajon ez mit jelent, és hogy is hat rájuk a mindennapok során. Ez természetesen egy jó kis szociológiai kísérlet lehet, aki véletlenül megcsinálja, vagy megcsinálta, akár el is dobhatja nekem az eredményeit. Viszont, én egy kicsit tovább toltam a gondolatot, és igyekeztem ezt rámásolni a mai pártok cselekedeteire, hogy azok vajon mennyire szolgálják a haza érdekét,és milyen szintben süt át belőlük a hazaszeretet, és ez esetleg értelemmel és logikával mennyire találkozik.

Az ugye tejesen egyértelmű, hogy a magyar politikai szféra körülbelül annyira van felosztva, mint az első világháború hadszínterei, tehát ahány elképzelés, annyi gondolat, és annyi cselekedet történik, amelyet lehet így vagy úgy minősíteni. Az biztos, hogy a felsorolás hirtelen szubjektív, és hogy minden oldalnak biztos hogy van pozitív, és biztos hogy van negatív oldala. Azonban, a legfrissebb eseményekre igyekszem reflektálni, és megítélni azt, hogy valójában ezen az értékelési logika mentén vajon mennyi szűrődik át a hazaszeretet egyes döntésektől, vagy a hozzájuk kapcsolódó személyek cselekedeteiről. Az is nagyon fontos, hogy ha valaki valamely párthoz egyértelműen kötődik, azt a párthoz fogom sorolni, hiába cselekedett esetleg magánemberként.Írhatnék bármelyik pártról rövidebb - hosszabb bejegyzést, de a felsorolt példák szintén bővíthetőek.

Fidesz

Miután a legnagyobb kormánypárt rendelkezik a legtöbb szavazóval, ezért őket vettem előre, de a felsorolás amúgy teljesen véletlen, ne keress benne semmi logikát.

Tehát, arról már írtam, hogy a kormánypártnak van egy csomó, amúgy támogatható döntése, és ezt csak a legelvakultabb, már pártpolitikai alapon ítélkezők tudják csak elvitatni. A jó döntések egy részéből igazán kitűnik a hazaszeretet:

  • Ilyen például a határon túli magyarok támogatásának elkezdése, és a Bethlen Gábor programnak a kivitelezése. Hasonlóan fontosnak tartom a Rákóczi Szövetséggel való együttműködést is, ami hozzájárul abban, hogy kialakuljon egy egészséges nemzettudat, és ezt sikeresen lehessen ápolni.
  • Csak támogatni tudom az olyan beruházásokat is (attól elvonatkoztatva, hogy kik a kivitelezők), amelyek munkahelyet teremtenek, és versenyképesebbé teszik az országot, valamint megakadályozzák, hogy Kelet-Magyarország teljesen leszakadjon az ország többi részétől. Azon programok és beruházások, amelyek e célból működnek, azokat hazaszeretettel teljesnek gondolom.

Azonban, magas és alacsony szinteken is jelen vannak olyan programok, amelyek felteszik a kérdést, hogy is állnak ezzel a hazaszeretettel:

  • - a gender és egyéb elméletekkel  való küzdelem. Semmi gond nincs azzal, hogy az állam nem ért egyet a genderrel és társaival. Azonban az, hogy ezek ellen fellép, küzd ellenük, és igyekszik ellehetetleníteni őket, egyfajta korlátozásokkal élve, joggal felmerül a kérdés, hogy ez jót tesz-e a hazával? Mi az értelme az egésznek, ha azzal ártunk valakinek. Az államnak ugyanis nem joga és nem kötelessége, hogy elítélje a saját homoszexuális állampolgárait. Pedig, a fennálló szabályozással pont ezt teszi, egyfajta másodrendű magyarnak kikiáltva őket. Ez pedig, egy nemzettudattal rendelkező emberben komoly törést tud okozni. Kérdem én, kell-e ez a hazának? 
  • - A gyűlölet keltése. Szükség van-e a gyűlöletkeltéshez ahhoz, hogy erősítsük a nemzettudatot honfitársainkban? Mert azok ellen, akik ellen keltjük, biztos, hogy nem keltünk bennük jóérzéseket. Sőt, ezzel gyakorlatilag létrehozunk egy olyan országimázs-rombolást, amelyre amúgy rohadtul semmi szükségünk sincsen. Egyetlen ok a gyűlöletpolitika létezésére a hatalom megtartása, a rettegők szavazatainak irányítása, 1933 óta, mióta Dr. Goebbels tökéletesítette a módszert. Például, tegnap leromboltak egy fideszes körzetben egy buszmegállót. Mit ártott az a megálló a népnek? Az biztos, hogy a képviselő nyilatkozatai nélkülözték a hazaszeretet elemeit.
  • - AZ MTA-elleni harcnak a világon semmi értelme. Mindenki azt kellene, hogy csináljon, amihez ért. A kormány kormányozzon, az MTA kutasson. Vajon, milyen ország az, amely szembemegy a saját tudományos életével azért, hogy létrehozzon egy eltérő berendezkedést egy olyan területen, amelyhez amúgy nem is ért? Most pont ez zajlik, a kormány minden eszközzel támadja az Akadémiát, és kérdem én, hogy hol van ilyenkor a haza szeretete? Széchenyi István műve elleni harc ugyanis sok mindent tartalmazhat, de ezt egyáltalán nem.

MSZP

Bár az MSZP az elmúlt időszakban gyakran hangoztatott elég meredek, nemzettelen mondatokat (23 millió román vendégmunkás), manapság ezzel kevésbé jönnek elő.

Pozitív:

  • Ma már támogatják a kettős állampolgárságot. Ez nagyon fontos pálfordulás, hiszen bár ideológiailag nem, geopolitikailag azonban határok osztják meg a magyar embereket, ez van, ha tetszik, ha nem. És a határ túloldalán levő emberek támogatása és nem támadása mindjárt egy hazaszeretettel teli lépés.
  • Fellépés a nők jogaiért: Az MSZP-ben belül hagyományosan erős a női vonal. Az egyik legjobb női politikus, Gurmai Zita ugyanis egyáltalán nem veszi félvállról ezeket a területeket, és európai szinten is képviselte. A nők jogaiért való harc pedig a magyar nemzet nőtagjaiért való kiállás mögött pedig ott a hazaszeretet.

Negatív:

  • Azonban, számos területen  elmarad ez a fajta pozitív aktivitás. Zugló, vagy Ferencvárost említve, a parkolási maffiának az oszlopos tagja az MSZP, és ahol az állampolgárokat meglopják, onnan hiányzik a hazaszeretet. Addig, ameddig ezekkel nem  számolnak le, addig hiteltelenek lesznek az emberek előtt.

Jobbik

Pozitív:

  • Bár a Jobbik gyakran politizál nemzeti oldalon, fontos, hogy ide nem szabad keverni a sovinizmust. Addig, ameddig felhívják a figyelmet  a béregyenlőtlenségekre, addig nyugodtan mondható, hogy a felhívás mögött ott a hazaszeretet gondolata is. 
  • Szintén pozitív az EU-hoz való hozzáállásuk is. Az ország érdekeinek képviselete egyedül az európai színtéren valósítható meg, az itt való aktivitás pedig az ország hasznára válhat/válik. Az EU-ellenesség ugyanis nem más, mint nemzetellenesség is. 

Negatív:

  • A vadhajtásokat azonban még mindig nem sikerült lecsípdesni, a sovinizmus és az idegenellenesség továbbra is jelen van. Ameddig az antiszemitizmus és a hozzájuk tartozó képviselők nem távoznak teljesen, addig nehéz teljes és önzetlen hazaszeretetről beszélni.
  • Szintén nagy hiba a párt profiljától független ügyektől való tartózkodás. A hazáját ugyanis csak az szeretheti igazán, aki minden problémába beleáll, és van róla véleménye. A Jobbiknál sajnos, találhatóak ilyen fehér foltok.

DK

Pozitív:

  • Az európai politika erősítése, és az összefogás utáni erőfeszítések. Egyértelmű, hogy egy megosztott ország eredményei mindig s gyengébbek lesznek egy egységes országénál.

Negatív:

  • A határon túliak rendszeres és elvtelen támadása: Ez, szerintem a hazaárulás körüli cselekedet. Jogokat nem vonunk meg senkitől. Ezt a DK-nak alapszabályban kellene rögzítenie.
  • Ahogy szintén tragédia, ahogy politizálnak. Olyan nincs, hogy hátbaszúrod a saját szövetségesed, ha egyszer elígérkeztél a támogatására. Mégpedig a budpesti előválasztáson pont ez történik. Kérdés, hogy mit várhatsz azoktól, akik így bánnak a szövetségeseikkel? Szerintem az ilyenek nem szeretik a hazájukat, akik ilyeneket művelnek, és megússzák ezt büntetlenül.

LMP:

Pozitív:

  • A jövőért való felelősségvállalás és a környezetért való kiállás nem más, mint a haza hosszútávú érdekeinek képviselete. 

    Akárcsak a határon túli magyarokért, valamint a hazai lakosság érdekeiért való kiállás is. A két dolog ugyanis mindennek nevezhető, csak haza és nemzetellenesnek nem.

Negatív:

  • Amit az LMP belső működésében véghezvitt tavaly április óta, az körülbelül vállalhatatlan. Aki saját emberei ellen fordul, és ezzel gyöngíti a saját szerepét, az nem szereti se az embereit, se a hazáját. A haza érdeke, hogy együtt dolgozzunk érte, nem az, hogy kirugdossunk és szankcionálgassunk.

Momentum

Pozitív:

  • A magyar emberekért való kiállás, kortól, nemtől, lakhelytől függetlenül. Ez az oka annak, hogy a Momentum stabilan a legerősebb a fiatalok között. Ez ugyanis, a haza és a nemzet érdeke, hogy helytől függetlenül legyenek képviselve.
  • Pozitív továbbá, hogy nem fél a változásoktól. A sikerekhez néha elkerülhetetlen a változás, ami azonban fájdalommal is jár. A Momentum ezeket felvállalja, és ezzel hosszútávon az országnak dolgozik.

Negatív:

  • A félrenézés. Sajnos, vannak helyzetek, amikor a Momentum félrenéz, és nem kellene. Ilyen például a már említett parkolási maffia. A hazáját szerető nem tűri el, hogy mások ügyeskedjenek az állampolgárok rovására. Sajnos, jelenleg ez a helyzet.

Úgy gondolom, hogy aki a hazáját szereti, az érdekektől függetlenül áll ki érte. Nem fordul a múltba, a jelen problémáival foglalkozik, és a jövő generációjáért dolgozik. Azt hiszem, hogy bárkit kérdeznék ebben az országban, a legfontosabb számára  saját családja lenne. A jövőért dolgozni pedig pont ugyan az, mintha a saját gyermeked jobblétéért dolgoznál. Ez társadalmilag is az ország érdeke, viszont úgy látom, hogy minden politikai résztvevőnek van mit sepregetnie a saját háza táján.