Belharc a médiában, ahol ugye, #hajraindex!

valamint engem nem szerető kommentelők, szintén figyeljetek!

Nos, néhány napja ha olvassátok az Indexet, akkor egy apró, alig észrevehető, de jelentős támadásnak lehettetek szemtanúi a bloggerkedési szokások, és amúgy a véleményszabadság ellen. Én ugye, sok kommentelővel nem értek egyet, de természetesen tiszteletben tartom a véleményüket, sőt, néha talán vitába is szállok velük. Viszont úgy gondolom, hogy ez szükséges és el nem hanyagolható része annak, hogy élénk és vita dús közéletet varázsoljunk a magyar  sajtónak egy részébe. 

Úgyhogy, kedves ellenzők, itt a nagy lehetőség, hogy ha valamennyire is hasznosnak tartjátok ezeket a vitákat, akkor most egyetértsetek velem :)

Történt ugyanis, hogy a blog.hu-s szerkesztőség, nálam több ezerszer olvasottabb blogtársaimmal egyetemben, nem biztosítanak megjelenést azoknak a témáknak, amelyben a magyar közélet ilyen vagy olyan témái kerülnek megtárgyalásra. Ennek okai nagyon vegyesek, de azért elég gyorsan meg lehet találni a mögöttes okokat:

A KDNP-s Oltyán József ugyanis tulajdonostársként hirtelen feltűnt a blog.hu-t üzemeltető cégben, és úgy tűnik, aktivizálta magát. Innen is üdvözlöm a magyar sajtó új neogoebbelsét, és csak úgy közlöm vele, hogy bármennyire is szeretné, hogy akár én, akár bármelyik szerzőtársam elhallgasson, ez nem fog megtörténni. Ugyanis ez az ország nem Szaúd Arábia, ahol a vallási idióták vannak hatalmon és azt tesznek amit akarnak (bár láthatóan Jóskánknak tetszik ez a felfogás), hanem az EU tagjai vagyunk, ahol ugye, az elnyomók és cenzorok így-vagy úgy, de börtönben végzik a tisztességtelen magatartásuk miatt. Úgyhogy Oltyán úr, tessék kiszállni a médiából, tessék csak politizálni és küzdeni azért, hogy a mérhetetlen kis törpepártja vigye valamire. De a KDNP jelenleg nem más, mint vének gyülekezete, akik nem értik a világot. Maga lehet, hogy nem, de a világot biztos nem érti.

Szóval, az index szerkesztősége éppen harcol ez ellen a döntés ellen, és külön blogválogatást tart, hogy a legjobbak kikerülhessenek továbbra is, noha biztos vagyok abban, hogy a tartalmak egy részével (vagy több is) egyáltalán nem értenek egyet. Nos, mégis kiteszik, ez ugye annak a jele, hogy fontosnak tartják az egyenrangú tájékoztatást, függetlenül attól, hogy a bejegyzés írója miként is gondolkodik. És véletlenül se origósodnak, magyarnemzetesednek (bocs, idősödnek) vagy megyei napilaposodnak el és ezzel nem kerülnek a történelem pöcegödrének a legszélére, ahonnan visszaút nincs, csak a menthetetlen bezuhanás.

Az, hogy a kormánypárti médiacenzúra ide is begyűrűzött, az egy oldalról elég szomorú, de másik oldalról a bloggerekre is felelősséget tesz. Mégpedig azt, hogy esetleges oknyomozásaikkal és nyilatkozásaikkal továbbra is életbe tartsák azt, hogy egyszer ne legyen ez az ország következmények nélküli dolgok országa.

Most megnevezhetnék olyan kommentelőket, akiket a nagy többség bérkommentelőknek tart,hogy hajrá, biztos ezt akartátok elérni, de inkább arra kérlek titeket, hogy gondolkozzatok el ezeken. Én elég széles skálán olvasok rendszeresen sajtót (kuructól a mércéig), úgyhogy elfogultsággal senki se vádolhat, amiket leírok, azok a saját gondolataim, ezért, hogy olvashassam a válaszaitokat, és gondolataitokat, akkor ideje, hogy kicsit kiálljatok értünk. 

Mi ezért nem tudunk fizetni, de talán, ha az ember tényleg bérkommentelő (biztos, hogy van ilyen), akkor annak is realizálnia kell azt, hogy addig tud kommentelni, ameddig van hova. 

A szabadság ott kezdődik, ahol a gondolat születik. Csak szólok.

Úgyhogy, hajrá, indexes srácok, oldjátok meg, hogy a felületetek teljes mértékben legyenek függetlenek, és ne csak részben. Erre most az index függetlenségi méterének igazán reagálnia kellene.