Korrupt egy társaság

Aki régebb óta olvas, az tudja, hogy vizsgáltam pár várost politikai téren, hogy mi a helyzet ott, és attól, hogy a blogbejegyzések megszülettek, attól a követések nem álltak le.

És Eger városa, valamilyen szinten egész érdekes metódust produkál a választási kampány során:

- A jelenlegi polgármester, Habis László kihívója az ország első össz-ellenzéki jelöltje, Mirkóczki Ádám.  Nagy szerencséje, hogy a fideszes éra előtti képviselők közül csak az egy darab független maradt meg, tehát nem lehet rá "elmúltnyolcévezni".

- Az összeállt képviselőkre minden eddiginél nagyobb propaganda-össztüzet zúdított a kormánypárti sajtó, amely annyi pert veszített, hogy a számlájukon régen inkasszó van.

Ezek voltak az első események, amik olyan jeleket mutattak, hogy hiába a nagy vidéken tapasztalt kormánypárti fölény, hiába jött az országgyűlési választásokra maga a miniszterelnök kampányolni, azóta is Fidesz-váltó hangulat uralkodik a hevesi megyeszékhelyen. Ez természetesen nem sokat változhatott az elmúlt időszakban, tekintve, hogy gomba módra robbannak fel olyan aknák, amelyek a jelenlegi városvezetésnek rendkívül kellemetlenek:

Az első ilyen, az önkormányzati választásnál durrant, amikor is kiderült, hogy a várost az M3-as autópályával összekötő bekötőút nyomvonalán Orosz Ibolya fideszes képviselő nyerészkedett, hiszen sokszorosáron sikerült az amúgy parlagon heverő földjétől megszabadulnia. A helyi fidesz kommunikációs "szakemberei" Orosz Ibolya érintettségének kiderülése előtt magára Mirkóczkira próbálták a vádat rásózni, és ez a rakéta teljesen az orrukba robbant. Orosz Ibolya sose cáfolt. Igaz, nem is nagy reputációval rendelkezik, az utóbbi évtizedek egyik várost érintő nemzetközi botrányt sikerült kirobbantania, amikor is Székhelyi Józsefet "SZDSZ-es büdös zsidónak" titulálva letiltatta a városban lévő rendezvényekről. Ez akkor Izrael állam nagyköveti szintjéig jutott. Nos, Ibolya a mai napig az egri fidesz egyik vezetője, sőt, jelöltje is. Manapság arról híres, hogy az ellenzéki táblákat hatalmával visszaélve elrakatja a Városgondozással, és az EU-s táblák helyett olyanokat készíttet, hogy a "Beruházás Orosz Lászlóné Ibolya kezdeményezésére valósult meg". Ha ilyen csapattagunk van, minek nekünk ellenség? 

Ugyanúgy kiderült, hogy a város határában a szőlőtőkék mellé sikerült egy elektronikus hulladékfeldolgozót olyan csöndben felhúzni, hogy a szomszédos utca lakói is csak a sajtóból értesültek arról, hogy komoly ingatlan-értékvesztés előtt állnak. Akkora városi botrány lett belőle, hogy a fideszes városvezetés satufékkel farolt ki az amúgy minden hatósági engedélyt beszerzett cég támogatása mögül (az önkormányzattól csak elvi támogatásuk volt, de a közgyűlés elé nem terjesztették fel), és közölték hogy a hulladékfeldolgozó sosem nyithat meg. Erre a joggal dühös cégtulajdonos perrel fenyegette meg az önkormányzatot, miután több millió forintot fektetett a projektbe. Szóval, ha nyer a Fidesz és betartja a szavát akkor azért, ha az ellenzék nyer, akkor pedig azért kap pert Eger a nyakába. Szép volt, demokráciából jeles. Ja, nem.

Egy szintén ismert esemény, hogy a helyi Fidesz kampányában kényszerült egy ismert kamujelöltet indítani. Nos, olyannyira sikerült, hogy simán elkövettek egy választási csalást, ahol is átmásolták a saját ívükről a támogatók aláírását az említett hölgy ajánlóíveire, akinek, pont annyi aláírása lett, amennyi kell. Ez természetesen feljelentéssel zárult (nem, ide nem jöttek ki a rendőrök, mint Pikóhoz), és a Fidesz első kanyarban az ellenzéket vádolta jogtalan visszaéléssel. Ez a pártkommunikáció akkora kapufa volt, hogy gyors visszavonuló után már a polgármester "nem ismeri a pontos részleteket". Elég szép és tehetséges kommunikációs szakemberei vannak a Fidesznek Egerben.

Az az Oroján Sándor, aki szintén úgy indul képviselőjelöltnek, hogy nem Egerben lakik. Ezt az apróságot engedjük el neki, hiszen szeret akkora befolyással bírni a város életére, hogy ott se kell élnie ahhoz, hogy ő sikeres legyen. Mégpedig igyekszik sikeresnek lenni, hiszen keresi a sportbeli piaci réseket is a városban. Gyorsan megtalálta, mégpedig az évek óta tetszhalott állapotban lévő egri sakkéletben. Az Egri Sakk és Ritmikus Sportgimnasztika Kör  (azért két sport, hogy a tehetséges egri sakkozó lánynak lehessen fizetni, mert egyedül a csapat működésképtelen lenne) mögé ugyanis teljes gazdasági erejével beállt, és több millió forintos támogatást szerzett azzal a céllal, hogy a városi csapat jusson fel az NB2-es bajnokságra. Ehhez leigazolta a román férfiválogatottban sakkozó Vajda Leventét, és testvérét, a magyar női válogatott-tag Vajda Szidóniát, valamint édesapjukat városi edzőnek fogadta fel, de sajnos nekik semmilyen kötődésük nincsen a városhoz. A több milliós összeg annak tudatában érdekes, hogy annak a negyedéből tavaly az Egerrel szomszédos Andornaktálya a 4. helyet csípte el abban a bajnokságban, ahová az Eger eddig fel se jutott. Vajon azt láthatjuk, hogy egy újabb NER-lovag próbál csapatot építeni magának?

De ha sport, akkor tovább robbannak a bombák, az index írt arról, hogy bizony, nagy trükközések folynak az egri vízilabda életében is. Szécsi Zoltánnak az "el nem küldött levele" szerint a klubnál óriási anyagi machinálások és gazdasági bűncselekmények voltak. Olimpiai bajnokunk levele szerint Ő mindent megtett a károk elhárításáért (ezt el is hiszem neki), azonban a város támogatása elengedhetetlen ahhoz, hogy tovább működjön az egyesület. A nem is olyan rég bajnokságot nyert egyesület jelenleg halvány árnyéka önmagának, a NER-lovagok csapataival szemben nem veheti fel a versenyt, és az ifjúságképzéssel is bajok lehetnek, hiszen a mai napig légiósok alkotják az egri keretet. Ezt tudva furcsa, hogy a most felújított második uszodával együtt is alig van pár órája egy városi polgárnak, ha úszni szeretne, mert a medence nagy részt a vízilabdások által van lefoglalva. A város ezért, hogy ne úszhassanak az emberek, amikor csak akarnak, évi 80 millió forintot fizet. Nos, hogy is van ez?- kérdezheti az egri választópolgár.

Aztán itt a következő botrány, ami ráadásul egy régebbi egri botrányt lovagol meg. A Heves megyei Területfejlesztési Alapítványtól ugyanis eltűnt 1,1 milliárd forintnyi közpénz. Az, hogy ma Magyarországon ez előfordulhat, az a rendőri szakma és irányítás tehetetlenségéről tanúskodik. Az újabb botrány, hogy az újságírók megtalálták ezt a pénzt, pontosabban hozzájuk került egy lista, ami az Alapítványtól származik. Ezek szerint az eltűnt pénzeken a városi és környékbeli Fideszes vezetők juthattak lakásokhoz és támogatásokhoz a városban, elcsalva ezzel az EU-s illetve  a magyar költségvetési támogatásokat. Konkrétan az egriügyek cikkében olvasható, hogy a fideszes politikusok krémje rabolta le a megyei szervezetet, és a pénzt a saját meggazdagodásuk céljából használták fel, és nem arra hogy esetleg valamit is fejlesszenek az Észak-magyarországi Régióban. Úgyhogy, Egerben tényleg elmondható, hogy a regnáló politikusok lopnak, és az is, hogy nem is keveset. És hogy ezt ki fizette? Az egri választópolgárok.

Nos, ilyen előjelekkel várhatja a város az október 13.át.