Ó, te csodás Észak-Szíria

Bár alapvetően ritkán írok külföldi dolgokról, de ezzel az esettel újra kivételt kell tennem,hiszen van olyan eshetőség, amelynek köszönhetően a hazai belpolitikában is jelentős dolgokat mozgathat meg az esemény. Alapvetően a téma érdekes és sokrétű, ennek köszönhetően számos neves elemző leírja majd róla a gondolatát, én azonban szeretnék egy kicsit a hazai háttérrel együtt írni a dologról.

Észak-Szíria és a törökök (fotó: debka.com)

Szóval, van ez a fentebb is látható Észak-Szíria, amely gyakorlatilag végig határos a nála sokkal nagyobb potenciállal rendelkező Törökországgal. Azzal a Törökországgal, amelynek  a miniszterelnöke, elnöke (istene) Erdogan, aki köztudottan jó barátságban van a kevésbé demokratikus politikusokkal, de legalábbis jól megérteti magát velük, még akkor is, amikor bizony rendesen belenyúl a levesbe (lásd a ruszki vadászgépes esetet, amikor Putyinnal kellett kibékülni, azért ahhoz is tudni kell). A szíriai polgárháborúból ez a vidék szállt ki a leghamarabb, köszönhetően a saját, önálló milíciával rendelkező kurdoknak, akik némi nemzetközi segítséget követően kiverték az Iszlám Államot a területről, és gyakorlatilag teljesen ellenőrzésük alá vonták a régiót. A konfliktusnak, bármennyire is furcsa, ez az alapja.

Ugyanis, a kurd nép az egyik legnagyobb olyan nép, amelynek nincs önálló állama, és létezésért mindennapos harcot kell vívnia azokban az országokban, ahol élnek (Törökország, Szíria, Irak és Irán). Ebből természetesen a legtöbben Törökországban élnek, ahol a teljes népességnek több mint a 20%-át adják, és ebből az okból a török vezetés a legkevésbé sem szimpatizál velük, és akkor nagyon finoman fogalmaztam. A kurd vidékeken az elnyomás teljesen mindennapos, igazából csak néhány éve van a kurdoknak joguk ahhoz, hogy használják a nyelvüket, vagy esetleg alapítsanak egy politikai pártot (ami azonnal be is került a török parlamentbe, by the way). Miután minden csoda 3 napig tart, és Erdogan unortodox politikájának köszönhetően az ország gazdasága hanyatlóban van, ezért szükséges volt egy olyan, belső ellenségkép megtalálása, akit nyugodtan lehet démonizálni (ismerős esetleg? Náciknál: Zsidók, Kommunistáknál: Imperialisták, itthon: Soros, vagy a civilek) , sőt akár fegyverrel is lövetni, és ebbe a képbe a helyi kurdok tökéletesen beleillenek. Noha őket se kell félteni merényletek ügyében, még mindig jóval kevesebb problémát okoznak ők a török államnak, mint a török állam nekik.

Kurdok Szíriában, fotó: Haaretz

A szíriai kurd kisebbség győzelme, ugyanis, elég jól mutatott a határ túloldalán, amit viszont a török vezetés nem nézhetett ölbe tett kézzel, így 2018-ban egyszerűen átlépték a török seregek az országhatárt (Törökországnak van az USA után a legnagyobb hadserege a NATO-ban) és éket vertek a kurdok által irányított országrészek közé. Ennek természetesen katonailag semmi értelme nem volt, a kurdok kiszorultak, a nemzetközi jog által Szíriának elismert területre való betörés ellen maga Szíria is tiltakozott, de természetesen nem volt eszköz arra, hogy bármit is tegyenek ellene. 

Nos, miután az Iszlám Állam totális vereséget szenvedett, ezzel a kurd milicisták jelenlétének és a török gazdaság további süllyedésének furcsa együttállása arra kényszerítette Erdogant, hogy újabb területeket vonjon az ellenőrzése alá, azzal az indokkal, hogy legyen hova hazaköltözni a menekülteknek(!),  ezzel is elterelve az ország gazdasági és demokratikus problémáiról a hazai közönségének a figyelmét. Szerencséje van azzal is, hogy az USA elnöke a végtelenül buta Donald Trump, aki egész egyszerűen nem hitte el, hogy Erdogan további akciókba fog kezdeni, és naivan nem emelt ellene kifogást. Sok mindent elárul Trump megítéléséről, hogy a török elnök egyszerűen a kukába dobta az amerikai elnök levelét, amiben a támadás leállítását kérte. A támadás leállításához az amerikai kormány tagjainak a Törökországba való érkezése mellett kellett még a német kancellár és a francia elnök komoly diplomáciai közbelépése. Ennek az eredménye 5 napos tűzszünet, ameddig a "civil lakosság elhagyhatja a területet".

A baj az, hogy Szíriának ez az a területe, ahonnan az Európát sújtó menekültválság legnagyobb hulláma elindult. Miután Erdogannak valóban rengeteg szír menekültet kell ellátnia, ezáltal egy elég nagy zsaroló potenciál van a kezében, amit rendszeresen ki is használ az EU felé, újabb és újabb segélyek küldését kényszerítve ki a közösségtől. Ez pedig, ki ilyen ki olyan indokkal, de rendkívül ellentétes viszonyt vált ki a tagállamokból.

Az egyik oldalon természetesen mi állunk, és a külügyminiszterünk szerint a török offenzíva "nemzeti érdekünk". Nos,az, hogy a török elnök magamutogatása és kurdellenessége magyar nemzeti érdek lenne,azt nem csak én nem, hanem az átlag normálisan gondolkodó emberek sem gondolják így. Csak azért, mert kurd, valakit lelőni (sőt, már lelőni bárkit is) elég dilettáns dolog, és biztos nem lehet nemzeti érdek. Az offenzíva pedig el tud indítani egy olyan menekülthullámot, amelyet simán rázúdíthatnak a törökök a görögökre, onnantól pedig csak dominóhatáson műlik, hogy eljut-e ez a határig (igen,eljut). Senkinek nem hiányzik, főleg nem Nyugat-Európának, hogy újabb milliók induljanak meg feléjük. Ugyanis, bár szeretjük ezt hangoztatni, hogy de, azonban hazánk nem célja a menekülteknek, ezért ide egy darab se jönne, maximum átutazna rajtunk.

Kurd kisfiút emelnek át a magyar határkerítésen. Fotó:scoopnest.com

Pontosan tudja ezt például a kormányunk legnagyobb külföldi szövetségese, az olasz Salvini is, aki szerint minden áron meg kell akadályozni, hogy a török csapatok tovább nyomuljanak, ezzel pedig távozásra kényszerítsék a helyieket. Noha kevés közös pontom van Salvinivel,ebben teljesen igaza van, hiszen a végállomás Róma, Párizs és Berlin lenne, amitől a nagy európai országoknak már most borsódzik a hátuk. Kérdés, hogy gazdaságilag mi lesz a következő lépés, és a sértett amerikai elnök egyenesen a török gazdaság lenullázásával fenyegette meg Erdogant, hogyha nem lesz leállítva az offenzíva, de az egységes európai szankciók például biztos, hogy be fognak következni. Közös EU-s álláspont hála nekünk, nincsen, ugyanis olyan mértékben vagyunk a török elnök diktatórikus kormányzásának a rajongói, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül mindent megvétózunk, ami esetleg elítélné a török támadást. Sőt, még lehetőséget is adtunk Erdogannak, hogy a házi alapítványa Ferencvárosban nyithasson egy iszlamista magániskolát (Erdogan ugyanis saját bevallása szerint is iszlamista politikus), és hirdethesse az igét a keresztény Európa szívében.


Erdogan a manzikerti csatának a 947, évfordulóján tartott beszéde közben.1071-ben az előretörő muszlim csapatok megsemmisítő vereséget mértek a bizánciakra, ezzel pedig az iszlám megkapaszkodott Anatóliában. Fotó:aa.com.tr

Tehát, nem látunk mást, mint egy gazdasági recesszióba zuhanó állam vezetőjétől egy kétségbeesett próbálkozást arra, hogy népszerűséget szerezhessen, ezzel azonban felvillantja egy erőteljes dominóeffektus lehetőségét is, ami viszont egész Európa életére hatással lenne. Valamint egy képmutató hazai hozzáállást, amivel sikerült újra elszigetelni magunkat a fejlett európai országoktól.