Az idők szava

Az önkormányzati választásokkal nagy változások előtt áll az ország, hiszen olyan helyek szabadulnak ki a pártbeli uralmak alól, ahol évek óta vajmi kevés törődés esett az emberek érdekeivel. Kérdés persze, hogy az országos politika ettől milyen irányt fog váltani, hiszen elvileg nincs ráhatása ugye a parlament életére. Viszont, az egy örök érvényű tény, hogy minden változás alulról indul, és ezek a folyamatok elindultak, kérdés, hogy hova fognak vezetni.

A budapesti eredmény. Fotó: ma7.sk

Az, hogy mi történik, az kérdés. A jövőbe nem lehet látni, mindössze fel lehet rá készülni, és a pártoknál elég jól látszik, hogy bizony komoly helyezkedés indult el:

A jövő kérdése, hogy az ország az EUn-n belül kell, hogy maradjon, ez egy közös pont. Főleg azokban az időkben, amikor az unortodox politikát átvevő jegybankelnök szerint az euró bevezetése történelmi hiba volt, és szabadulni kellene tőle, akkor fontos, hogy az egységes európai értékek melletti kiállás legyen az elsődleges szempont. A Momentum ilyen téren belehúzott, az EP-n belül markánsan közösségi álláspontot képvisel, de úgy, hogy közé vegyítik a magyar érdekeket is. A DK ugye a kampányban húzott európait, ennek is köszönhető a kiemelkedő szereplésük.

De vajon mindenhol így állnak a jövőhöz?

Nem, sajnos itt is vannak olyanok, ahol az emberek nem tanulnak a múltból. Egyértelmű, hogy a változást az az elégedetlenség indította el, hogy a hazai politikai elit az egész társadalmat egy modern feudális rendszerré butította le, ahol ha a rendszer kegyeltje vagy, akkor arany életed lesz, ellenkező esetben pedig old meg az életed, ahogy tudod, de lesz egy kis ellenszél, hiszen előbb a sajátjainknak kedvezünk. Nos, ezek több olyan ügyet gördítettek, mint például a ferencvárosi parkolási ügyek, de Zuglóban se maradt el az ilyen témájú korrupció. 

Nem véletlenül emeltem ki ezt a két területet, de ezen felül nyugodtan lehet mondani Békés megyét, ahol ugye a Simonka-klán az elosztó, vagy ilyen volt Mengyi bácsi is Borsodban. A New York Times is írt arról, hogy Fejér megye bizony Orbán szűkebb hazája, ott ő osztja a lapot.

De a Fővárost érintő ugyekben ez azért mégiscsak kicsit fontosabb. Nos, úgy tűnik ugyanis, hogy a budapesti MSZP nem igazán érti az idők szavát. Azokét, akik arra figyelmeztetnek, hogyha fideszesebb leszel a fideszes politikusnál (értsd, hogy lopsz, ahogy ők is tették), akkor bizony nagyon gyorsan ott találhatod magad, amit vidéken bűzös pöcegödörnek neveznek.

Ugyanis, az MSZP és politikusai valami miatt nem úgy tűnik, hogy a problémák megoldásán és felgöngyölítésén fáradoznának, hanem épp ellenkezőleg, olyan dolgokat akarnak átrugdosni a vezetőségen, amikről amúgy a nép közölte, hogy ezekből kurvára nem kér. Ilyen volt az első ilyen húzás, hogy Baranyi Krisztina nem kapott bizottsági helyet a fővárosi közgyűlésben, noha talán a legnagyobb legitimitással rendelkező fővárosi politikus, aki függetlenként indulva, előválasztást, aztán választást is nyert azzal a szlogennel (és tettekkel is, by the way), hogy nincs kompromisszum a korrupcióval. Ezzel szemben az MSZP, ahelyett, hogy egy fiatal és tehetséges politikusnak biztosított volna helyet, betette oda azt a Pál Tibort, aki gyakorlatilag koalícióban a Fidesszel lopta szét az önkormányzati kasszát. Megismétlem, az MSZP egy hót korrupt kádert ültetett egy fiatal helyett újra pozícióba. Bár lehet hogy azért, mert nincs tehetséges fiatal politikusuk (ezen nem lepődnék meg), de az, hogy úgy bejelölték oda, hogy a tag még kompenzációs listáról se jutott be a kerületbe, annyira elegük volt belőle, az azért tényleg durva.

 

 És valóban durva, a Momentum azonnal jelezte, hogy ez nem oké, Soproni Tamás, a párt VI. kerületi polgármestere azonnal reagált, a helyszínen és kommentben is, hogy a párt a saját tagjai közül egyet visszaléptet Baranyi javára. Nagyon nagy hiba, hogy ezt nem az MSZP kommunikálta, hogy a legitimációval rendelkező Baranyi javára lépteti vissza Pált. 

A másik ilyen, hogy Horváth Csaba, miután megkapta a zuglói polgármesteri tisztséget, egyből rombolni akarta az átláthatóságot, amit a független Átlátszó szellőztetett meg. Bár ő ezt rágalomnak nevezte, és szerinte a döntés a kerület érdekét szolgálta volna, valami miatt mégsem került bevezetésre a módosítás. Horváth Csaba ezek után arra készül, hogy keresztülvigye a zuglói parkolási szerződések megújítását, egy olyan "ismert" üzletemberrel, akit a bíróság jogerősen elítélt parkolási csalásért. Érted, a szoci polgi a csalóval bizniszelne. Ez a kemény, nem a metál. És ez az, amiről Puzsér is az egész kampány alatt beszélt.

Az országos MSZP mindeközben mintha erről tudomást se venne. Mintha nem tudnák felszólítani Horváth Csabát, hogy álljon el a közbeszerzéstől, vagy nem tudják kizárni Pál Tibort a pártból? Lacknert sikerült, de előtte azért beválasztatták a közgyűlésbe. 

Erről beszélhetett Botka László is, amikor közölte, hogy az MSZP-t behálózta a maffia. A sikeres ellenzéki politikusokra (Botka, Hadházy, Szél) már szemet vetett a Momentum. 

És a végén felteszem a találós kérdést:

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke vajon mit vár a jövőtől? Hogy egy ilyen szintű balfaszkodást a választók el fognak nézni? Megérti-e az MSZP, hogy változás történt, meghallja-e az idők szavát?