Mi folyik a vizekben?

A napokban mindenhol vezető hír volt, hogy Heves megye egyik kistelepülésén, Detken és Visontán a helyi patakok szürkére változtak, valamint barátságos kénhidrogén terjengett a levegőben a szerelem helyett. A legnagyobb baj, hogy ez úgy történt meg, hogy nagyjából semmi következménye nem lett a dolgoknak. És hol tartunk most?

Az egész mögött ugyanis felsejlik Mészáros Lőrinc. Mégpedig azzal, hogy a környéken lévő két nagy ipari létesítményeknek, a Mátrai Erőműnek, valamint a Viresolnak, ami egy kukoricafeldolgozó üzemnek is Ő a tulajdonosa. És mint tulajdonosnak, mégis csak van valami felelőssége abban, hogy mi történt az erőművekben? Ugyanis, valószínűleg egymástól függetlenül, de egy időben történt mind a két erőműben egy-egy olyan üzemi baleset, amely egy normális országban azonnal kommunikálva és kezelve van. Ez, itt Magyarországon nem történt meg. 

Sokkalta veszélyesebbnek tartom azt, hogyha az ilyen üzemi balesetek - amik amúgy kivédhetetlenek - elbagatellizálásra kerülnek, ahelyett, hogy nyílt kommunikációra kerülne sor. Függetlenül attól, hogy a szennyezés milyen súlyos, ez a kommunista elbagatellizálás sajnos teljesen elfogadhatatlan ma, úgy, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk.

De, természetesen csak szóbeszédek derültek ki az erőműből, mint hogy a külföldiek azonnal maszkot kaptak, az itthoni munkásokat viszont csak figyelmeztették. Ez azért nagyon komoly felelősséget vet fel, hogyha tényleg így volt, mert függetlenül a vészhelyzet mértékétől, kitették az erőmű dolgozóit olyannak, amivel alapvetően nem kellene hogy találkozzon. A másik, hogy teljesen egyértelmű jelek vannak arra, hogy ott bizony gázszivárgás történt (elszíneződött pénzérme), ami után egy gimnazista diák is közli, hogy itt bizony nagy gáz van.

Az elszíneződött pénzérme. Fotó: Photoshelter

A legnagyobb kapufa viszont a katasztrófavédelem sajtótájékoztatója volt. A HVG.hu élőben közvetítette, hogy a katasztrófavédelem szóvivője egyszerűen csak lepattintja a felé érkezett kérdéseket, és semmilyen konkrét kérdésre nem adott tiszta választ. Nos, bár a katasztrófavédelem elárulta, hogy 20 dolgozó kereste fel az erőművi orvost (biztos ez mindennapos adat, ha nem különleges), azt nem, hogy valójában milyen körülmények között kellett dolgozniuk. A Greenpeace is kiszállt a helyszínre, és mintát vett a szürkévé változott Bene-patakból, és ma nyilvánosságra hozta a mérések eredményeit:

Ez alapján gyakorlatilag a patakban a gyárak szennyvize szólt, kiirtva a teljes élővilágot, szennyezve a Tarnát, a Zagyvát, és a Tiszát. A fenti két folyó mentén körülbelül 250 ezer ember él, így az Ő életminőségük közvetlenül is veszélyeztetve volt. A Tarnában már idén nyáron is kimutattak olyan szennyezést, aminek az eredetét bizonyíthatóan igazolták a Viresol visontai gyárában, azonban ez azt jelenti, hogy az a szennyezés is gyakorlatilag letarolta a teljes Bene-patakot.

Úgyhogy, egyértelmű, hogy itt súlyos, több millió forintos kár keletkezett a patakok élővilágában, amit pótolni sem lesz egyszerű, hiszen a természetnek idő kell ahhoz, hogy sikeresen regenerálódhasson, emlékezzünk csak a Marcalra, amit letarolt a vörösiszap.

Eddig egyáltalán semmi jele sincs annak hogy történne kármentés, vagy akármi, hogy csökkentsék a Tarnába jutott szennyezés mértékét. Egyszer volt ilyen, 2001-ben, akkor a folyót Láposnak hívták, az esemény pedig a Tiszai Ciánkatasztrófa, ott is Romániában csak szövegeltek, de cselekvés valahogy elmaradt. Sikerült nekünk is elérni ezt a szintet.

A másik,ilyenkor felmerülő kérdés, hogy miért van az, hogy valami Mészároshoz kerül, akkor elkezd pocsékul teljesíteni? A 2Rule mez, ami az első bemutatkozásakor elszakadt, sőt, a bejelentése után gyakorlatilag referencia nélkül több magyar futballklub is szerződést kötött vele. És, ennek az eredménye annyi lett, hogy sikerült egy igénytelen mezre cserélni a fiatalok ruházatát, természetesen TAO pénzből. De ilyen volt, ha belegondolunk a hazai sajtó nagy része, miután felvásárolta őket, sikeresen lezüllesztette a lokál vagy pestisrácok szintű, értékelhetetlen színvonalra, majd lepasszolta a megrágott csontot a KESMA nevű médiaholdinghoz. De a Felcsúti Futballcsapat is fantasztikus sikereket ért el, hiszen a hazai futballakadémiába olyan tehetségeket igazolnak, mint a nigériai Henty, vagy a cseh Vaneček, ahelyett, hogy tisztán U21-es labdarúgókkal töltenék fel a keretet, és így legalább halvány reményt adnának a magyar focinak. 

És a pocsékul teljesítést folytathatjuk a Mátrai Erőművel, aki az új tulajdonosával mindjárt sikeresen termeli a veszteségeket, olyannyira, hogy felmerült az állami visszavásárlás lehetősége. Tehát nem elég, hogy egy csomó pénzt lenyúlt a pályázati rendszeren keresztül, egy kicsit az állam is megsegíti ebben.

És, belegondolva, most eljutottunk a következő szintre, hogy Mészáros cégei elkezdték a természetet is irtani, és nagyon úgy tűnik, hogy ezt minden következmény nélkül megtehetik, hiszen egyik gyárat se zárták be azonnali hatállyal. Az állami segítséget pedig megkapják, hiszen ha a Greenpeace be tudta mérni a vizet, akkor az állami hatóságoknak sokkal hamarabb a rendelkezésre kell, hogy álljanak ezek a számok. ha pedig mégse, akkor az ugye, újabb, sokkal súlyosabb problémát jelez előre.