Péntek, XIII

Péntekre lett teljesen biztos, hogy a XIII. kerületben megrepedt az ellenzéki összefogás, és Kerpel-Fronius Gábor megüresedett helye nyitotta meg ezt a viszálykodást. Ugye, maga a képviselő főpolgármester-helyettesi pozíciót kapott, de ez összeférhetetlen a képviselői poszttal, ezért lemondott, és új választást kell kiírni azért az egy székért.

A kerületben polgármesteri széket a rendszerváltás óta Tóth József, az MSZP helyi erős embere adja. Tóth nem rossz polgármester, még a 2/3 alatt is stabilan nyerte el a polgármesteri tisztséget. Ebből kiindulva úgy gondolja, hogy ő ott bizonyára nagyobb szóval rendelkezik, ezért eldöntötte, hogy a megüresedett helyre neki van joga képviselőt jelölni. Nos, ebben nem értek egyet vele.

Olyannyira nem, hogy Tóth József valószínűleg az első olyan fecske volt, amely megkezdte a Magyar Szocialista Párt leradírozását  a térképről, valószínűleg véglegesen. De mire fel ezek a szavak? Mi az, amit Tóth József nem vesz figyelembe, és mi az, ami miatt óriási büntetés vár rá és a pártjára hosszútávon?

Ha az egészet pártszinten nézzük, akkor MSZP támogatottsága nem éri el az 5 százalékot. Ez várható is volt, az egykori legnagyobb baloldali párt szimbóluma lett a régi Pártház, ami kifosztva és elfeledve magasodik a János Pál Pápa téren (ex-Köztársaság tér). Az országban is körülbelül itt tartanak, a maradék népszerűségi bázisukat Budapest adja, ahol viszont nagyon keményen emészti fel a DK, tehát igazából semmilyen bázisa, semmilyen jövőképe nincs a szocialistáknak. A húzóembereik is inkább külföldön próbálkoznak, lásd Mesterházy, aki egy elég jó pozíciót fogott meg a NATO-ban, de még Botka László is kilépett az MSZP-frakcióból.

Kerpel-Fronius Gábor széke lehet az első dominó? Fotó: Mandiner

Nos, egy ilyen párt képviseletében engedi meg magának Tóth József, hogy az egész ország által lenézett MSZP nevében, ami amúgy sem érti az idők szavát, nos, Ő szabjon feltételeket, meg úgy bármi mást is másoknak. Teljesen egyértelmű, ezzel a tendenciával, hogy 2026-ban sem az MSZP, sem a DK nem lesz a parlament tagja, mert gyakorlatilag felszámolódik a rájuk szavazó réteg, viszont azzal, hogy barátságtalan lépéseket tesz egy országosan jóval fiatalabb, erősebb, és jobban szervezett párt felé, az elég nagy ostobaságról, vagy tájékozatlanságról árulkodik. Az is, hogy a párt felső vezetése nem lépett közbe, és állította meg a kamikaze-polgit.

Miért baj, hogy a Momentum ellenében ragaszkodik a helyhez?

Valóban, ez csak 1 szék. Nem sok mindent jelent, nem oszt, nem szoroz a kerületi politikában. Ez egy gesztus, mégpedig egy olyan gesztus, amit a Momentum is megtett az országosan jóval gyengébb MSZP-nek, hogy átlagon felüli reprezentáltsággal bírjanak a pozíciókban csak azért, hogy megvalósuljon az összefogás. Egyértelmű, hogy ez legközelebb nem lesz így, és ezekkel a gesztusokkal nem csak magának a Momentumnak tesz keresztbe, hanem magának is. A választók ugyanis nem igazán kultiválják, hogy valaki felülről mondja meg, hogy ki mit tehet. Az Összefogás szerint ez a hely a Momentumnak számít, és az adott szó értéke még mindig elég erős, nos, ezt az adott szót a mi Jóskánk rendesen felrúgja. 

Mi lesz a következménye?

Nem igazán megjósolható. Ha olyan lecsapódása lesz kerületen belül, amilyen országos szinten a dolognak, akkor az MSZP elveszti a helyet. Ha a helyet mégis elnyerné az MSZP-s jelölt, azzal elvesztené a becsületét. És olyan párt, amelyiknek nem lehet adni a szavára, annak nem nagyon van helye a politikai életben.