A félelem

Azt hiszem, hogy az új korszak tényleg érkezik, bár annyira gyorsan nem, ahogy sokan tartanak az érkezésétől, de egyértelmű jelei vannak, hogy olyan változások vannak, amik tényleg azt erősítik, hogy ez egy hibrid rezsim.

Ugye, egyértelmű, hogy a hazai járványkezelés inkább érdekes, mint hasznos. Az országban zajló átfertőződési tesztek is azt mutatják, hogy nem a betegséget kezeljük jól, egyszerűen kevés a beteg. Az átfertődődés csak 0,6%, és ez kevés ahhoz, hogy nyájimmunitásról, vagy ilyesmiről lehessen beszélni. Ennek ellenére a kórházak üresek, nem csak koronavírusos betegek jönnek el onnan, hanem mindenki. Az is nyilvánosságra került, hogy a fertődöttek nagy része egészségügyi dolgozó. Nyilvánvaló, hogy ez azért következhetett be, mert nem kapták meg a megfelelő védőeszközöket. Tiszta szerencse, hogy nem ebola járvány van.

A másik, hogy a rendőrség bevetése a kormány által új szintre emelte a diktatorikus fellépést. Eddig is lehetett tudni, hogy a kormány karhatalomként használja az egyenruhásokat (mondjuk megfizetni nem fizeti őket, de ez más tészta), azonban gyakorlatban ez ritkán volt erősen szembeötlő.

A Clark Ádám-téri tüntetésen részt vevő Szél Bernadettel azonban közölték, hogy "a kormánynak nem tetszik a demonstráció", ezért vannak ott.

Ez elég szomorú, hogy azért vannak ott egy dudálós tüntetésen, ahol dudál 50 ember, minthogy a családon belüli erőszak áldozatain segítsenek, vagy épp a házi karanténban lévő nyugdíjasoknak is segítenének. Természetesen tudjuk, hogy az állampártnak a nyugdíjasoknál csak a szavazatuk számít , de ez is csak a számarányuk miatt értékeli fel őket, ha baj van, vagy ha segíteni kell, akkor dudálókra küldik a rendőröket, és nem segíteni.

A félelemhez ez is hozzájárul. Tegnap szólt a hír, hogy őrizetbe vettek egy szerencsi férfit álhírterjesztés-gyanújával. Ez egy olyan lépés volt, amivel kinyitották Pandora-szelencéjét.

Ugyanis nincs jogi definíció arra, hogy ami meghatározza, hogy mi számít álhírnek.

A kormánynak biztos, hogy nincs erre jogosultsága, tekintve, hogy az összes olyan "médiájának" csak az a feladata, hogy 0-24ben rettegést keltsenek, és hazudjanak. De ameddig ezen az alapon a "jeszenszkyzsót" és a triplanyolcas fiúk nem kerülnek őrizetbe (az origosokról ne is beszéljek), vagy a közmédia élén egy jogerősen hírhamisításon ért csávó ül, addig ez egy brutálisan groteszk dolog. 

Annyira, hogy ki lehet jelenteni, hogy a kormány eldöntötte, hogy az általa kreált hamis valósággal való szembenézés törvénybe ütköző. Eddig csak nő és idősellenesek voltak, most pedig gyakorlatilag elnyomóra igyekszik változni a hatalom.

Ez simán látszik abban, hogy ma kiderült, hogy benyújtottak egy olyan törvényjavaslatot, ami lehetővé tenné a kormánynak, hogy elvegye a településektől a kiemelt beruházásokat. Nos, ezzel újabb csapás mér Orbán Viktor az általa gyűlölt önkormányzati rendszerre, és egyben személyes bosszúhadjáratát is tudja folytatni az ellenzéki vezetésű városvezetés ellen ("Erkölcsi és jogi elégtételt fogunk venni").

Ide azért hallgatólagosan hozzátenném, hogy nagyon érdekelne Dézsi András véleménye, aki szerint most kezdődik Győrben a fideszes városvezetés, hogy mit szól, hogy pórázt kapott és az AUDI-val zsarolhatóvá vált? Vagy Cser-Palkovics úrtól is megkérdezném, hogy meddig evez egy hajóban ezekkel? Tényleg jó legitimálni a párthovatartozással azt, ahogy a kormány jogokat von el a várostól? 

 

Székesfehérvár | Duguláselhárítás Budapesten

Vajon meghagynak mindent a Fehérváriaknak, ami a Fehérváriaké? Foto. dugulaselharitasbudapesten.com

Itt az ideje belátni, hogy az illiberális marhasággal hazánk miniszterelnöke eltávolodott a valóságtól. Tébolyultságában azt akarja ráerőszakolni a népre, amit ő gondol, és harcol a tények ellen. Ez kb olyan, mint a nagyvárad téri "Vargha-gyógymód"-tábla, ami egy kamuszolgáltatást hirdet a SOTE épülete mellett. A miniszterelnök is kamu tényekben hisz, és ezt akarja erőltetni úgy, hogy rajta csak a nép mondhat ítéletet. Tíz éve rombolja a közéletet, úgyhogy ideje először nyugdíjba küldeni, aztán pedig számonkérni őt és a bandáját.