I'm so Pride of you!
Az elmúlt héten lett volna az eredeti Pride felvonulás, ami a koronavírus miatt idén nem lesz megrendezve. Nem állítom azt, hogy a Pride-felvonuláson résztvevők közül mindenki viselkedésével egyetértek, de az biztos, hogy az alapvető cél, a másik elfogadásának gondolata jó, és támogatandó. Ehhez képest, itthon ma nem mindenki így gondolkodik.
Elsősorban a probléma gyökere az, hogy még sokan nem igazán vannak tisztában azzal, hogy mit jelent az, hogy homoszexuálisnak lenni. Vagy hogy mit jelent az LMBT. Vagy hogy mi az a gender. Talán számukra hasznos dolgokat tudok írni, amiket nem csak úgy kitalálok, hanem az elmúlt évtizedek komoly tudományos munkái erősítettek meg. (Elhinni attól persze nem kell, de olyankor csak gondolj arra, hogy valaha tüntettek a villamosság ellen is).
- Mi az a homoszexualitás?
Teljesen normális állapot. Az emberiség egy bizonyos százalékánál ugyanis a vonzódás tárgya az azonos nem. Ennek pontos kialakulását még vizsgálják, azonban annyi bizonyos, hogy ettől rosszabb (vagy jobb) ember senki sem lehet. Vannak olyan civilizációk, ahol ez a mindennapok fontos része, például a spártai katonák is átestek egy-egy beavatáson, de Rómában is teljesen mindennapos volt a dolog. A keresztény civilizáció furcsa módon az, ami rendkívül háttérbe szorította ezt a valószínűleg teljesen racionálisan, evolúciós okokból kialakult formát kontinensünkön.
- Van-e homoszexuális provokáció?
Nincs. Ha az van, akkor van heteroszexuális is, hiszen a kettő mindig együtt jár, ahol van jó, ott van gonosz is. Ameddig az előbbiről nem tudunk, addig az utóbbiról sem lehet beszélni.
- A gyerekem nézi a melegeket, és meleg lesz, úr isten?!
Nem, nem attól lesz meleg, hogy mit lát a tévében. Sőt, még neked se nagyon van közöd hozzá, hogy meleg lesz-e vagy sem. Nem terjed ez sem cseppfertőzéssel, sem vizualitással, se semmivel. Ez az állapot nem betegség.
- Miért vannak transzneműek, azok is "buzik"?
Nem, ők nem "buzik". Mindenki embrió korban nőnek születik. Az összes férfi is, azért van mellbimbójuk. Csak utána a hormonok változásával alakul, hogy a test fejlődése merre indul, nő marad, vagy pasi lesz. Viszont ez a hormonváltozás lehetséges, hogy nem szándékosan alakult úgy, ahogy kellett volna, így az agy nő maradt, a test viszont pasi lett, vagy fordítva. Elég szar lehet ebben a tudatban élni, úgy hogy ráadásul a kormányzat éppen rugdos beléjük. Úgyhogy a transzneműeknél ez a helyzet.
Le kell sajnos süllyednem "novákelődi" szintre, hogy leírjam, hogy mindenkiben megvan a homoszexualitásra való hajlam. Mindenkiben, benned és bennem is. Ezt nem én mondom, hanem egy Jung nevű pszichiáter (Freuddal egy kaliber), aki szerint az embereket lehet egy egytől tízig való skálán osztályozni, ebből az egyes a teljesen hetero, a 10-es az egyáltalán nem hetero. Ezen a skálán senki se lehet 1.00 és 10.00. Úgyhogy, bizony Novák úrban is ott bujkál a hajlam, ahogy Dúró elvtársnő se kivétel ez alól, a többi mihazánkosról ne is beszéljünk.
Tegnap ugyanis Novák Előd homoszexuális provokációt emlegetve ledobott egy szivárványzászlót a városházáról, majd a rendőrök elől úgy futott el, mint a nyúl, hogy azt kidobhassa. Senki se gondolta (mármint józanul gondolkodóak közül), hogy Novák Előd nem egy komplexusos és mellé egy rettentő gyáva ember, de erről eddig videófelvétel nem készült. Eddig. A futás furcsa a Facebook-borítóképén látható "Hazámat szolgálom" feliratot tekintve, ahol katonaként pózol, ebből is teljesen leszűröm, hogy baj esetén az elsőnek futna el, ahogy látni lehetett, elég nagy sebességgel.
A lakájmédia hasonlóan gondolkodik. Az a baj, hogy a kormányzati támogatástól függő portálok egyöntetűen támadják az elfogadás eszméjét, és onnan, ahonnan a pénzt kapják, ez ellen egyáltalán nem szólalnak fel. Ez pedig elég szomorú képet fest a hazai kormányoldali médiáról.
Attól, hogy valaki a homofóbia ellen harcol, jobb világot nem tud teremteni. Ez teljesen hozzátartozik az életéhez.
Novák Elődnek is szívesen definiálom két agysejtes szinten a homoszexualitást: Mindenki oda dugja, ahol szívesen fogadják. Ki férfiba, ki nőbe.
Kicsit lebutítva hangzik, de talán a kétbites olvasók számára is egyértelműbbé válik ezzel a szituáció, és nem kell talán szükségesebben magyarázni. A homofóbia ellen van egy remek ellenérv: Nem kell szeretned őket, de ha egyszer a gyerekedről kiderül, hogy közéjük tartozik, akkor vajon képes leszel őt is úgy gyűlölni, ahogy ma teszik szélsőjobbosok?
Az utolsó 100 komment: