Magyarázzuk a bizonyítványt
Kijött az első jogállamisági jelentés, amiben érdekes dolgokat írnak hazánkról, ráadásul úgy, hogy az egyáltalán nem tetszik az ország vezetőségének. De vajon hol az igazság, itt, ott, vagy esetleg félúton?
Kezdjük az elején egy irodalmi idézettel, ami a hazai hozzáállásról sokat elmond:
"hanem azért is, mert Öcsödön nevelőszüleim Pistának hívtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen. Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe." - József Attila
Ugye szegény Attilának annó nagy harcban kellett igazolnia, elsősorban önmaga előtt, hogy a neve létezik, és bármennyire is szeretnék ezt a nevelőszülők, attól, hogy őt Pistának szólítják, attól ő még nem lesz Pista. A helyzet kísértetiesen hasonlít a magyar kormány hozzáállásához, ami nemes egyszerűséggel közli, hogy ez hazugság, és minden szép és jó úgy ahogy van.
Pedig akár lehetne elfogultsággal is vádolni a jelentést, főleg azok után, hogy milyen a kapcsolata a magyar kormánynak Brüsszellel, azonban egy jelentés megfogalmazása nem egy kapcsolaton múlik. Ugyanis egy ilyen jelentés nem úgy készül, hogy Vera Joruová két kávé között gyorsan összepötyög két oldalt, hanem hivatalnokok százai dolgoznak azon, hogy a fennálló jogszabályokat és a velük párhuzamosan történt cselekményeket értékeljék. Így egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy a jelentés elfogult, hiszen az számos ellenőrző mechanizmuson átment, és ezt a kormánypárt is pontosan tudja. Ezért támadja Vera Jourová személyét, és nem a hivatalnokrendszert, mert a saját hivatalnokaik is ott dolgoznak. Ha az egyszer átengedte, akkor tényleg baj van.
De nézzük egyenként:
- Bírói függetlenség: Handó Tünde egy személyben szabotálta a bírói munkavégzést, csak azért mert neki (és rajta keresztül a kormánynak) nem tetszettek dolgok. Handó Szájer József felesége, aki kb 16 éve Brüsszelben él. Fel is nyomta őt Vasvári Csaba bíró az EU Bíróságánál, mire Polt közbelépett, és a Kúria kimondta, hogy Vasvári nem tehette volna föl ezeket a kérdéseket az EU Bíróságának. Ahogy ők fogalmaztak, ez nem presszió, csupán iránymutatás.
- Nincs civil kontroll a korrupcióellenes harcot vezető hatóságokon: Ezt talán ki lehetne jelenteni úgy, hogy sehol sincs, tekintve, hogy ők sokkal több disznóságot találnának a "133 bátor ember" köreiben, mint mások. Ugyanúgy megjegyzik, hogy a politika összefonódott a gazdasággal (lásd, hol repül OV meccsre, vagy épp kinél yachtozik Szijjártó), valamint az, hogy az Ügyészség egy szint felett nem nyomoz a korrupció után. Nos, ezek megint csak tények, itt lehetett gázszerelőből dollármilliárdos, és valóban nem igazán lett se Rogán, se Szijjártó mentelmi joga se megbirizgálva.
- Ellenséges hangulat a sajtóval és a civilekkel szemben: Ugye, ez évek óta észrevehető. A kormány azt a taktikát találta ki, hogy mond valamit, ami lehet hogy igaz, lehet hogy nem, és alapított egy csomó médiumot, ami kritikátlan gondolkodással önti ezt a nyakunkba. Pedig attól, hogy valami kamu, nem igaz, nem válik valósággá csak azért, mert sokan mondják. A civilek ugye, meg mind Soros katonái, legalábbis ezt lehet tőlük hallani. Az, hogy ez nem igaz, egy pillanatig se érdekli őket. Ugyanis így lehet tovább szajkózni.
-Sajtó: Itt ugye egyszer gond a KESMA, mégpedig azért, mert pont annyira sokszínű, ahány karakterben különböznek a megyei lapok Orbán-interjúi. Az állami hirdetéseket 100%-ban azok kapják, akik lojálisan szennyezik a közéletet. Mindenki mást eltart a piac, rájuk sajnos a kutya se kíváncsi, ezért állambácsi tartja őket életben. Az se pirospont, hogy a független sajtót a kormány strómanokkal vásároltatja fel (Index, Népszabadság, MagyarNemzet), és mindenki más liberális diktatúrát akar itthon. Azzal, hogy a liberális szó azt jelenti, hogy szabad, már senki sem törődik.
- Törvényhozás: Itt azt írják, hogy a törvényhozással kapcsolatban bajok vannak. Nos, nem hiszem hogy a szabályaival lennének,hanem azzal, hogy nincsenek komolyan vehető viták, nem jellemzőek az ellenzéki elfogadott törvények, csak az van, amit a Fidesz vagy akar, vagy nem akar.
- Civiltörvény: Úgy ahogy van, diszkriminál, ki kellene kukázni, és nem alkalmazni. Legutóbb a Tempus Közalapítvány alkalmazta rohadt szemét módon, és így vonta meg a lehetőséget pécsi fiataloktól, hogy mehessenek Erasmus+-ra. A civil kontroll mindenhol a függetlenség záloga, és a függetlenségbe belefér a kritikai gondolkodás is. Az pedig, hogy külföldről kapott támogatás, az összes civil szervezet ma már Brüsszelben pályázik, mert itthon nem kap pénzt. Így mindre illene ez a jelző, ami amúgy diszkriminatív, és már elég bajos. Ráadásul az EU Bírósága már kimondta, hogy a törvény jogellenes, ezért ezen változtatni kell. Nem kellene, hanem kell. Szerinted változtattak rajta?
Úgyhogy Varga Judit és társai hiába magyarázzák a bizonyítványt. Lehet itt magyarázni, hogy szép és jó minden, de attól, hogy hangosan sorosoznak, brüsszeleznek, jogállamkodnak, még nem lesz igazuk. Hiába mondják, hogy Polt Péter nem pártkatona, mert nem Fidesz-tag. De az volt, és csak azért mondott le, hogy ügyész lehessen, ott várt rá nagyobb karrier, de az nem jelenti azt, hogy a régi jó kapcsolatai elvesztek volna, ahogy a régi főnöksége sem.
A legnagyobb baj, hogy a magyar politikai elit nem képes a vitákra. Úgy vannak vele, hogy majd az idő nekik dolgozik, övék a kétharmad, de azt nem gondolják végig, hogy Európában bizony együttműködéssel lehetne előremenni, és ha valami tetszik 25 tagállamnak, akkor nem a másik kettő fogja ezt megakadályozni. Ráadásul, ezt már csak józan paraszti elgondolásból is, ha én fizetek valamiért, akkor szeretem tudni, hogy az mire megy el. Ezzel így vannak a németek, osztrákok, svédek, satöbbi is. Itt nálunk pedig, hogy is fogalmazzak finoman, el-eltünedeznek ezek a befektetések. Ezek után, titeket nem zavarna?