Ász egy ötlet az ÁSZ-vezértől

Domokos László, az Állami Számvevőszék papíron független elnöke egy igen érdekes interjút adott a Világgazdaságban. Amikor a tartalma igazán átjött, akkor nem is igazán fogtam fel először, hogy mit is szeretne a kedves úriember. 

Nos, az interjú legsúlyosabb része a következő volt:

"nagyobb bérnövekedésre csak akkor kerülhessen sor, ha a munkabér-átutalás pillanatában a foglalkoztatók egy bizonyos összeget nem közvetlenül a dolgozónak fizetnek, hanem a dolgozó megtakarítási számlájára utalnak"

 

Tehát, ha jól lehet érteni, akkor a főnök csak úgy ne emelgesse a fizetésedet, mert ki tudja mire költöd, inkább utalja el az állambácsinak, aki majd erre mint valami kis tartalékodra fog vigyázni. Eddig sem volt kérdés, hogy ma a felső részen lévők lopnak. Ráadásul elég pofátlanul. De az állambácsi egyik szervének a Bossa éppen kitalálta, hogy mi lenne, ha az (éppen) emelkedő fizud egy részét majd ők faszán elkezelgetik, mert náluk sokkal jobb helyen van.

MIVAN?!

A fizetések nagy része elmegy megélhetésre, erről már írtam itt, van ahol ez a teljes bevétel 70%-a is lehet. Egy rohadt bérlakásprogram nincs, nagyjából napról napra azért melózol, hogy tudj hol aludni meg enni valamit. A családok több mint ötven százaléka nem tud elmenni nyaralni, mert rohadtul nincs miből. Olyan 27%-os ÁFÁT, meg 16%-os SZJA-t fizetsz öcsém a boltba, hogy a német sápad helyetted bele. Aztán ezek után ha nőne a fizetésed (és itt szarnak az inflációra, mert unortodoxia van), akkor te csak spórolgassál szépen az állammal. Amikor legutoljára ilyet csináltál, tudod mi lett belőle?

Segítek: Lenyúlták a nyugdíjad!

Úgy einstandolták az életed munkájával összekuporgatott pénzed, hogy egy ilyenért a Pásztor fiúk még évszázadokig álldogálnának a füvészkerti tóban. Ezek után, ha a gazdaság kicsit megpörög, és az EU-s pénzek csökkenni fognak, akkor is kell a bevétel a tolvajkasszába, és erre remek forrás lenne a növekvő béred növési hányada. Lehet, hogy az emberek nagy része nem tud a pénzzel bánni. Ez egy, a kormány hibája, aki baszik a pénzügyi ismereteket kötelező tárggyá tenni (ha az lenne, nem tudták volna ellopni a léd, mert észreveszed hogy mire készülnek, és nem X-elsz rájuk), kettő, rohadtul semmi köze ahhoz, hogy mire baszod el azt, amiért megdolgoztál. Ha te erkölcstan-tanárként a kurvákra szórod a léd, egészségedre, megdolgoztál érte, azt csinálsz vele amit akarsz, de álljon már meg a halottasmenet, hogy ezt is eldöntsék odafennt helyetted. Ez ugyanis nem kétharmad kérdése, hanem egyszerűen nettó pofátlanság. 

Tudjuk, hogy a kormánynak nincs bőr a képén. A demokrácia álarcát tettetve tárgyalgatott az MTA-val, amit majd kedden be fog darálni, emiatt például egy kutató komoly pénzzel lelépett a no-go zónás svédekhez, annyira parának tartja az itthoni helyzetet. Írt erről egy patent levelet, angolul tudók előnybe. Ez is a svéd egyetem honlapján van fenn, mert itthon nincs szabad sajtó, ahol megjelenhetne. Nincs fenntartható egészségügyünk, pedig az orvosi kamara már rég jelezte, hogy baj van. Az oktatásban az iparkamara elnöke szerint a diplomások sokan vannak. Csóri dél-koreaiak, akik ezt máshogy gondolják és ott a diploma a favorit, a saját katonáikat küldték ide menteni a menthetőt. Mi hova tudnánk ilyen esetbe embert küldeni? Megmondom: Az M1-be sorosozni. Gratulálok.

Ameddig ilyen birka nép vagyunk, hogy mindezt hagyjuk, és a sok "fiatal demokrata" bűnözéséhez asszisztálunk, addig mindezt rohadtul meg is fogjuk érdemelni. '90 óta elszabotáljuk a rendszerváltást, egy ügynökakta se nyilvános, de azt mindenki tudja, hogy Ahmed H be akart törni hozzánk. Fasza.  Ha leváltják őket valaha, és nem kerülnek börtönbe, akkor addig nem is lesz igazi rendszerváltás, és beleragadunk a múlt rendszer bűzlő mocskába