Az Orbán-csomag hulláma

Eljutottunk odáig, hogy a XXI. század legrégebb óta regnáló miniszterelnöke is bevezette a maga gazdaságmentő csomagját. Ahogy a rendszerváltás óta eltelt "csomagos" elődjeit, őt se a jó szíve vezette oda, hogy be kellett jelentenie ezeket a lépéseket, hanem az, hogy a "nemzetközi helyzet egyre fokozódik", és ennek egyre láthatóbb jelei vannak itthon is.

Ugye, a koronavírus miatt gyakorlatilag a magyar gazdaság leállt. Lehet szépíteni, ragozni, de a szolgáltatások, a vendéglátás, a turizmus gyakorlatilag vákuumként röppentek el a fővárosból, és borzasztó tartalékok felélését kezdte el a lakosság. Ugyan ezt egy darabig lehetett bírni, de miután a magyar társadalom nem arról híres, hogy lenne megtakarítása, így elég gyorsan égetővé vált a helyzet. A miniszterelnök ezek után az alábbiakat jelentette be:

- azonnali támogatást jelentett be a munkahelyek védelmében: Azaz, hogyha a nehéz időszakban a munkavállalót tovább foglalkoztatja a cég, akkor az állam beszáll a bérköltségekbe. A szándék jó, példák vannak rá, hogy működhet a dolog, de kérdés, hogy milyen szinten roppantak meg a cégek, elég lesz-e a belső tartalék ahhoz, hogy utána takaréklángon lehessen folytatni a munkát.

- bejelentették, hogy az államháztartási hiányt 2,7 %-ra tervezik, tehát bőven lehet többet költeni annál, mint amennyit előzetesen beterveztek. És lesz is hova, hiszen úgy tűnik, hogy van mit menteni. Ez jó dolog, reméljük, okosan is rakják össze.

- Az egészségügyi szakdolgozók bére novembertől 20%-al nő, addig pedig kapnak egy egyszeri 500e forintos támogatást. Ez viszont, egy pofon a szarnak.

Azért, mert az az egészségügyi ápoló, aki 150-200 körül keresett eddig, az kap 40ezer forint köröli fizetésemelést. Eddig oké, természetesen nagyon is megérdemli. Azonban magasabb szinten, a 20% mégse 40 ezer forintot fog jelenteni, és nem azoknak a zsebén fog segíteni, akik a leginkább kiszolgáltatottak ennek a járványnak. Emelhettek volna 150ezer forinttal. Az nagy segítség a kis keresetűeknek, és megbecsültség-érzés lett volna a jobb fizetést kapóknak.

A kormány bejelentette, hogy elvon az önkormányzatoktól is forrásokat. Ez egyrészt azért baj, mert a szubszidiaritás elvén működő önkormányzatok a saját forrásaikkal sakkoztak, kvázi előre lekötötték őket, és erre ezek egy részét a kormány lesarcolja róluk.

Sokkal intelligensebb lett volna, ha erről előre egyeztetnek az önkormányzatokkal, bár régóta tudható, hogy a kormány-önkormányzatok viszonya pártállástól függetlenül hűvös. Hiába kérte a kormánypárti vezetésű XII. és az V. kerület, hogy ne tegyék ingyenessé a parkolást, mert ez katasztrofális következményekkel járhat az ott lakóknak, természetesen felül meg se hallották ezt a kérést. Az önkormányzatoktól a teljes jogkört el akarták vonni, ami nagyon komoly felzúduláshoz vezetett, többek között Cser-Palkovics András, Székesfehérvár kormánypárti polgármestere is a hangadók élén volt.

A gépjárműadó állományból elvont 32 milliárd forint se tűnik egy hatalmas összegnek, de ha megnézzük, hogy a Turisztikai Ügynökség 21 milliárdot tapsolt el népszerűsítésre, akkor azért látható, hogy az előterjesztők kivel is akartak szemetek lenni. Az önkormányzatokkal.

Ezen felül egy ördögi sakkjátékba is kezdett a kormány, és elkezdett bizonyos kulcspontokat elfoglalni. Ilyen volt a pártok támogatásának megnyirbálása, és ennek az eladása szép köntösben. Ez valóban nemes gesztus, de tudjuk, hogy a Fidesz erre a támogatásra nem szorul rá a gazdasági holdudvara miatt, viszont az ellenzéki pártok életesélyeit nagyban csökkentette. Külön oldalba rúgása volt a Jobbiknak, aki a legutolsó választásokon kapott gigabírságot a jelenlegi támogatásából törlesztette eddig. Ezek után ezt a lehetőséget is elvette a kormány, hogy így próbáljanak túlélni.

A 13 havi részleges nyugdíj-visszavezetés pedig nemes egyszerűen 2022-es kampányfogás. Ugyanis a hazai nyugdíjasok közül keveset fognak elbocsájtani, és éves szinten az egy heti nyugdíj nem egy nagy összeg, de legalább el lehetett mondani, hogy bizony, a kádáron szocializált hazai kisnyugdíjasok kapnak egy kicsit. 

Kár, hogy mire megkapják, a pénzük értéke nem fog annyit érni. A bejelentések hírére az euró 6 forinttal lett drágább, tekintve hogy a piac nem értékelte pozitívan a kampánytevékenységet a válságkezelés címszó alatt, és mire elérünk oda, hogy ki is fizessék ezt a pénzt (jövő februárba), addigra a drágulásnak köszönhetően puszilhatjuk a szépen megkoreografált anyagi támogatást.

A nagy mentőötletnek eladott kampánygondolat helyett ideje lenne az egészségügyi bérrendezéssel foglalkozni, ahogy az orvosi kamara is javasolja, és nem ártana tisztázni, hogy a szociális ágazat is erőn felül teljesít most. Azokat a nyugdíjasokat, akiket ugyanis ki akar segíteni, továbbra is olyanok ápolják, akiknek külön pótlékot kell igényelniük ahhoz, hogy a fizetésük elérje a garantált bérminimumot.

 

Hadházy Ákos rávilágított arra, hogy április óta nem kell hogy teszteljék a kórházak az enyhe tüneteket, csak a súlyosakat, ha kórházba kerülnek. Ezzel se lenne baj, hogyha bevallaná valaki fentről, hogy nincs elég tesztünk! Bár Dél-Korea, Olaszország és Németország már úgy tesztel, akár az őrült, mi valami miatt ebbe nem akarunk részt venni. Pedig kétlem, hogy jobban tudnánk, mint a koreaiak, akik gyakorlatilag elsők között tudták a járványt kordában tartani. Úgy érzem, hogy Cecília asszony lehet hogy jobb lenne, ha faék egyszerűen beszélne, és nem azt figyelné, hogy politikailag megfelelően nyilatkozik-e a járványról.

Úgyhogy, ha megnézzük, akkor annyit láthatunk, hogy az elmúlt tíz évben szánalmasan szerepelt, és az elitépítés közben elfelejtette, hogy az országot is építenie kellett volna. A látványberuházások, kisvasutak, a sportcsarnokok és uszodák jelenleg üresek, a monarchiabeli Szent János-, Szent László- és Szent Imre kórház viszont helytáll a bajban. Kérdem én, lehet hogy jobb lett volna ezeket felújítgatni, és toldozni-foldozni a többit is egy kicsit?