Pár perc politika, egyszerűen, szubjektíven


2021.már.05.
Írta: gotenson 6 komment

Frontharc

Hazánkban, mint tudjuk, a láthatatlan hátország vív szélmalomharcot a vírussal. Tanárok, orvosok, ápolók, szociális gondozók mennek ki napról napra a terepre, és vállalják azt a csöppet sem baráti kockázatot, amivel életben tartják hazánkat. Teszik ezt a kormány helyett, ahol nincs fontosabb feladat…

Tovább

Akitől még Orbán Viktor is tanulhatna

Nem olyan gyakori, hogy a Kárpát-medencében feltűnik egy-egy politikus, aki populistaként kezdte, aztán kiderül róla, hogy bizony, hogyha tennie kell, akkor tesz is. Úgy vélem, hogy ez a kategória, amiből igazán tanulhatna a magyar miniszterelnök is.

Tovább

Beoltva vagy leoltva?

  Új fejezet köszöntött be a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, mégpedig eljutottunk oda, hogy immár hazánkban is oltanak, és ezzel elkezdődött a betegség visszaszorítása ami ugyan nem fog egyik napról a másikra menni, de talán sikerrel járunk. Viszont felmerültek komoly kérdések is az üggyel…

Tovább

Járványtagadás

Ha szétnézünk egy kicsit a nagyvilágban, de akár itthon is, azt lehet látni, hogy az emberek egyre felelőtlenebbül viselkednek járványügyileg. Ebből nem csak az következik, hogy a társadalom egy része nem igazán érti, hogy miért veszélyes a járvány, hanem az is, hogy sajnos, problémát jelent a…

Tovább

Rendületes kapkodás

Az egész koronavírus-járvány gyakorlatilag rávilágított arra, hogy ez az ország bár működik, azért ez nem annak köszönhető, hogy minden szép és jó, hanem leginkább annak, hogy fantasztikus és elhivatott emberek dolgoznak a nem-vezető pozíciókban. Nekik köszönhetjük, hogy most nem állunk annál is…

Tovább

Az Orbán-csomag hulláma

Eljutottunk odáig, hogy a XXI. század legrégebb óta regnáló miniszterelnöke is bevezette a maga gazdaságmentő csomagját. Ahogy a rendszerváltás óta eltelt "csomagos" elődjeit, őt se a jó szíve vezette oda, hogy be kellett jelentenie ezeket a lépéseket, hanem az, hogy a "nemzetközi helyzet egyre…

Tovább

Új hajóban evezünk

Miután a magyar parlament 72%-al elfogadta, hogy hazánkban innentől a kormány a veszélyhelyzet végéig rendeletekkel kormányozhat, ezzel a parlament eddig fennálló, (bár 10 éve szimbolikus jelentőségű) ellenőrző funkciója megszűnt. Ez azt jelenti, hogy innentől nincs szükség arra, hogy parlamenti…

Tovább

Betekintés a sorok mögé

Nagyon érdekes az egész, hogy hogy és miként éli meg az ország a koronavírus-okozta pánikot. Bár az igaz, hogy történtek jó és helyes intézkedések, azt azonban nem lehet nem észrevenni, hogy bizony, egyes esetekben a hazai kezelés nettó eltéréseket mutat a nemzetközi példákkal szemben. Ebben a…

Tovább

Koronás fők

Nos, most már kis hazánk is elvesztette a koronavírus-szüzességét, immár hivatalosan is van fertőzött, ráadásul már olyan is van, aki itthon fertőződött meg, és tudunk is róla. a magyar politikának egy nagy kérdése, hogy meg tud-e küzdeni a fertőzöttséggel, azonban ez nem csak egészségpolitikai…

Tovább
süti beállítások módosítása