Rendületes kapkodás
Az egész koronavírus-járvány gyakorlatilag rávilágított arra, hogy ez az ország bár működik, azért ez nem annak köszönhető, hogy minden szép és jó, hanem leginkább annak, hogy fantasztikus és elhivatott emberek dolgoznak a nem-vezető pozíciókban. Nekik köszönhetjük, hogy most nem állunk annál is rosszabbul, ahogy éppen vagyunk, és ők lesznek azok, akik el fogják hozni a fényt az alagút végére.
Az egészségügy, amit gyakorlatilag a rendszerváltás óta minden kormány mostohagyermekeként kezelt, most erőn felül teljesít. Ez köszönhetően annak, hogy a kötött ágyszámok és az alapból nem túl magas színvonal már így is beárazzák azt a képességet, ahol tud az egészségügyi rendszer teljesíteni.
Az egészségügyi helyzet egy elég pengeélen táncoló dolog, ezen múlik az egész, hogy képes-e kitartani addig, ameddig lecseng itthon a járvány. Ez nem április-májusra várható, úgyhogy addig csak drukkolni tudnak neki, hogy tartson ki. De mi történik közben?
- Az országos tisztifőorvos túllépett a hatáskörén. Alapvetően elég nevetséges, ahogy Cecília asszony sajtót tájékoztat, hiszen a szakmaiság helyett az eleje óta túl sok a politikai szófordulat abban, amit mond. Ez pedig baj, mert egészségügyi helyzetben teljesen mindegy, hogy milyen politikai nézete van az embernek, a baj rá is lesújthat. Ettől függetlenül a kormánypárt beleállt Karácsony Gergelybe, miután több, a főváros fenntartásában lévő idősek otthonában felütötte a fejét a fertőzés.
Ez azonban nagy kapufa volt, ugyanis Karácsony egyszerűen nyilvánosságra hozta azokat a levelezéseket, ahol a kormány szervei elutasítják a főváros javaslatait, és egy protokollt irányoznak elő. A protokoll alkalmazása pedig a fertőzésekhez vezetett. Demonstratív jelleggel meg is jelent a tisztifőorvos a Pesti úton, de úgy tűnik, hogy hiába, a kormányhivatal se tud mit kezdeni azzal, hogy az intézmény követte a levelekben foglalt protokollt. Ergó, gyakorlatilag amiatt van több száz idős most kórházban, mert a főváros kérése ellenére cselekedett a kormány.
De nem kell itt megállni, mert miniszteri szinten is úgy tűnik, hogy kezd kicsúszni az irányítás a kezekből:
- Kásler Miklós menesztette a székesfehérvári kórház igazgatóját. Az indok mondvacsinált volt, hiszen egy kért adat telefonon lett lejelentve, aminek nyoma ugye nincs, így lehetőség nyílt arra, hogy az útban lévő főorvost eltakaríthassák az útból. Ez a politikai döntés eléggé nélkülözi a szakmai alapokat, kérdés, hogy hány helyen van olyan igazgató, akinek félnie kell, hogy koronavírus ürügyén megköszönik neki a munkát?
Az Országos Rehabilitációs Intézet igazgatója saját bőrén tapasztalta ezt meg.
Ugye, hivatalosan nincsen csak 1458 beteg, ezek közül ugye, intenzív ápolásra csak a töredékük szorul. De a kórházaknak most a 60ezer ágyból 36 ezret fel kell szabadítaniuk arra, hogy ott koronavírusos betegeket tudjanak kezelni. Azt, hogy mi lesz azokkal, akik ezekben az ágyakban éppen fekszenek, az jó kérdés.
Én nem vagyok orvos, de azt gyorsan érzékelem, hogy 1500betegségre 36ezres ágyfelszabadítás nagyon durva reakció. De ha tudom, hogy az adatokat csak a kormány hozza nyilvánosságra, és néhány kormánypárti tótumfaktum tudhat arról, hogy bizonyos településeken hány beteget ápolnak, akkor arra kell, hogy gyanakodjak, hogy nagy mutyizás megy a háttérben a számokkal.
A Rehabilitációs Intézet igazgatója az ágyak felszabadításával túl lassú volt. Az volt a bűne, hogy az alapvetően amputált és súlyos állapotban lévő betegeit tovább akarta ápolni, és lépcsőzetesen tudott volna szakmailag és etikusan eleget tenni a kérésnek. Kiállt a betegeiért, és ezért mennie kellett. Furcsa dolog ez az orvos-szakma, főleg, hogyha a hippokratészi esküt nézzük, hogy a betartásáért rúgnak ki valakit. Itthon ez megtörtént, a kórházi dolgozók egy emberként álltak ki az elbocsájtott főigazgató mellett. Mert ugye, ez a járvány összehozza a bajban az embereket.
Lassan ideje, hogy Kásler Professzor úr is elhagyja az Emmit, aminek a vezetésére láthatólag képtelen, és a frontvonalban, orvosként szolgálja tovább az ország érdekét.
Az utolsó 100 komment: