Alternatív ellenzék

Gyakran hallani, és nem is feltétlenül alaptalanul, hogy az ellenzék képtelen lenne a kormányzásra, hiszen nincsen nekik egy épkézláb alternatívájuk a kormánnyal szemben. Tény, hogy valóban nem látok egy olyan embert, aki árnyékminiszter lenne és adna valami szakmai értelmezést. Írtam már, hogy félidő van, úgyhogy bele kellene húzni, hogy tényleg villantsunk valamit, ugyanis a népszerűségből sose lett szakszerűség, viszont ellenkező irányban ez többször is összejött.

Játszunk azért el a gondolattal, hogy a legnagyobb vádló a kormány, de mi lenne akkor, hogyha helyet cserélnének, vajon milyen teljesítményt nyújtana a kormánypárt? 

Az önkormányzati választás után, a kormánypártoknak fel kellett cserélniük egy csomó helyen az irányítói pozíciókat az ellenzéki padsorokra. Ahonnan, ellenőrizni kellene a vezetést, és rávilágítani a hibáikra, valamint konstruktív munkát folytatni az adott település fejlődéséért. Ez a szerep, úgy tűnik, hogy teljesen idegen a kormánypártnak.

A legnagyobb ellenzéki győzelem Budapesten született, azonban voltak kerületek, ahol a kormánypárt diadalmaskodott, azonban az arány az ellenzéki oldalra billen el, ha a 23 kerület polgármestereit tesszük a mérlegre. Ebből következik az, hogy a kormánypárti polgármesterek a fővárosi közgyűlésben az ellenzéki frakciót alkotják.

A főváros ma elkezdte bezárni a parkolás kiskapuit - 444

A parkolási kiskapuk bezárásáról szóló szavazás. Mindenki döntse el, ki hol áll :) Fotó: 444

És ellenzékből ahelyett, hogy a városért dolgoznának, továbbra is azt figyelik, hogy az országban az ő pártjuk a vezető, ezért az történik, amit ők szeretnének. Ez azonban egyálalán nem így van, és borzasztóan szíven üti őket. Nézzük Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjét, aki ezelőtt a II. kerületi polgármester volt. Leváltásakor kiderült, hogy arra is pénzt vett fel, hogy megnézze a válogatott EB meccseit élőben, hiszen ez munkaköri leírása volt. Tehát, egyáltalán nem áll távol tőle az, hogy kell szívni a pénzből egy kicsit.

Nos, Láng úr és csapata folyton támad, és gyakorlatilag kormányzati tükörként funkcionál, ahelyett, hogy betöltené a hatékony ellenzéki funkciót. Ez tökéletesen látszott az atlétikai szavazáson, ahol a kormánnyal együtt az ellenzéki képviselők is együtt szavaztak, tehát van akarat a városvezetés felől, hogy együtt dolgozzanak.

Ezzel szemben Láng úr nem háborodott fel azon, hogy a Budapestet eddig megillető összeget visszavágják. Épp ellenkezőleg, Láng úr támogatja ezt, hogy a főváros kevesebb pénzhez jusson, azért, hogy ezzel a kormánypárt támadhatóvá tegye a főváros vezetését. Teljesen nyilvánvaló politikai akció, hogy elveszik a gépjárműadót, és hogy a parkolási rendszer húzását is a saját malmukra hajtják.

Láng úr továbbra se érti, hogy miért van a Nagykörúton biciklisáv, pedig efelé hajt a világ. Sőt, valaha itt ilyen már volt, de aztán jött egy Szovjetunió, és hozott egy kis változást. Ha úgy tetszik, akkor Láng úr a szovjet örökségért aggódik.

A másik ilyen szép hangadó Borbély Lénárd. Borbély úr nehéz falat, hiszen Csepel polgármestere, és tény és való, hogy rengeteget tett a kerületért. Ezt aláírom, Csepel szép (!), bár azért ő se tökéletes. De a Kis-Duna sétány valószínűleg a legjobb helyek egyike Budapesten, és ezért ő is sokat tett. Mostanában azonban Borbély úr kilépett a kicsi kerületéből, és szintén kormányzati akadályt jelent, és ezt persze úgy kommunikálja, hogy Csepel ennek az áldozatává válik. De mi igaz ebből?

Borbély úr szerint nem lesz egy kerékpárút, ami hasznos lenne a csepelieknek, de a főváros ezt megvétózta, és ezért Csepel fizet meg. Ugye, hogy jól hangzik, csúnya Karácsony odavágott Csepelnek, és no bringa? Ez úgy lenne teljesen igaz, hogy a "Kormány elvonásainak a következtében Budapest nem tudja finanszírozni a csepeli bicikliutat, ezért ez a fejlesztés el lesz napolva." A mondat első felét Borbély úr, okkal titkolja. Úgy azért kevésbé lenne szép.

A másik harc a hajléktalanszálló. Ugye, a kormánypárt tudja, hogy ez kényes dolog, Egerben sikerült botrányt is okozni fideszes vezetéssel, úgyhogy Borbély úr gyorsan ráugrott a kormányzati vonatra, és betámadta a Főváros hajléktalan-terveit. 

"Csepelen nem lesz hajléktalanszálló!"

- dörögte a polgármesteri harag, és ez azóta is rendszeresen visszaköszön a posztjaiban. Azonban, a tényekről itt se téjákoztat.

Az említett hajléktalanszálló ugyanis zárt rendszerű, ideiglenes szálló lett volna egy fővárosi tulajdonban lévő ingatlanon, a COVID-terjedés megelőzésének érdekében. Ugyanis, az a hajléktalanokon keresztül végigsöpörhetne a városon. Viszont ez egy zárt szálló lett volna, innen se ki, se be, csak az léphetett volna be, akit ide bevisznek. Ergó, a csepeli utcákon lévő hajléktalanok száma ezzel +0 lenne. De ugye, ezt így kifejteni Borbély úrnak nem egy nagy biznisz. 

Sőt, odáig megy, jelét adva annak, hogy semmi együttműködési szándéka sincs, hogy a kormányhoz fordul az elmaradt csepeli beruházások érdekében. Tehát olvasd vissza, a csepeli érdekekért, nem azért, hogy Budapestnek jobb legyen, és ne vonjanak el a fővárostól, hanem azért, hogy dobja már meg Csepelt egy kis plusszal, de a többi kerületre szarhat nyugodtan.

Pedig Csepel most is fejlődik, a HÉV például totális fejlesztésen megy keresztül, épp a Kvassay híd rekonstrukciója zajlik. Úgyhogy, az hogy Csepel nem épül/szépül, az totál hazugság. 

Borbély úr viszont szétnézhetne a kerületén belül is, például a Sétáló utcát kellene emberivé varázsolni. Az alapvetően gyönyörű korzó sajnos, közbiztonságilag nem épp csillagos ötös. És ha ezt meg akarja oldani, akkor ne ilyen helyi illegál szekuritikkel tegye, hanem például párbeszédet kezdeményezve a fővárossal. Ugyanis láthatóan nem képes önállóan megoldani, mióta polgármester. Hátha együtt menni fog.

A XII. kerületben például Pokorni visszavonulót fújt, és a Turul-gate lassan le fog zárulni. Ott ugyanis Pokorni, nagyon ritka módon, elismerte, hogy hibázott és együttműködik az ellenzékkel azért, hogy megoldódjon a helyzet. Persze, ott is zajlik a pénz elszívása, de ez a jogi kiskapuknak köszönhető, és nem a személyének. Remek tudósításokat lehet olvasni erről Kovács Gergő oldalán, aki a közgyűlés tagjaként, és az MKKP elnökeként testközelből átéli a helyzetet.

Nagyon szomorú, hogy a kormánypárt ellenzéki szerepben se képes helytállni, ugyanis a kormányzása inkább eltolja  Európától az országot, viszont ha ellenzéki szerepbe kerülnek, akkor se igyekeznek azért, hogy esetleg jobb legyen ennek az országnak.