Krumplikrácia

Hazánk államformája bár hivatalosan demokrácia, azonban egyre kevesebb jel utal arra, hogy ezt a mindenkori hatalom tudomásul veszi. Kicsit az az ember érzése, hogy ebből a fogalomból úgy próbál csúfot űzni, ahogy csak tud.

A demokrácia ugye az ókori görögök mai napig létező találmánya (a joghurt mellett!) és kisebb, nagyobb módosításokkal, vagy hogyha gy tetszik, pontosításokkal a mai napig működik. Hogy jó-e a rendszer, az már egy másik kérdés, és legitim is róla vitatkozni, viszont ahogy Churchill is mondta, ennél jobb rendszert sajnos nem lehet feltalálni.

Itthon azért megpróbáljuk, mert hát miért ne. 1956 után New Yorkban úgy tartották, hogy az a magyar, aki mögötted megy be a forgóajtóban, de előtted jön ki, úgyhogy most ebben is megpróbálunk egy vircsaftot összehozni.

Nézzük az elmúlt eseményeket, amik megerősítik, hogy szegény demokrácia, bizony húzza ám a száját, amikor a magyar eseményekkel hozzák összefüggésbe.

Kezdjük Jakab Péterrel. Jakab borsodi gyerekként elég nyers stílusban fogalmaz, és ezzel semmi baj nincsen, főleg úgy, hogy látszik a fogadói oldalon a teljes fájdalom. Ugye, ha nem lenne igaz, akkor nem is fájna annyira, és nagyon nehéz a nyilvánvaló törvénysértéseket tagadni. Ilyen például a nettó kampányra költött pénz a borsodi kampányban, ahol Koncz Zsófia nemes egyszerűséggel többet költött a kelleténél. Egy jogállamban ez mandátumfosztással jár, de az ÁSZ ugye ezért egy teljes párt költségvetési támogatását is felfüggesztené, hogyha ez nem a Fidesz lenne (DK, Jobbik fel is lett függesztve). Jakab Péter megmondta, hogy a Koncz Zsófia támogatásáért küzdők krumplit osztottak, a szegényebb vidékeken bizony intim betétet és vécépapírt is osztogatnak, mert olyan szegénységet tart fenn mesterségesen, hogy ezek is hiánycikknek számítanak. Majd vissza akarta adni a krumplit, amit Szerencsről hozott, és a hű fegyverhordozók, a bolsevikozó Kocsis Máté, az ex-mszmp tag Kövér László, és a svéd vadászaton "ajándékként megjelenő" Semjén Zsolt akadályozták meg ebben.

Ezután Kövér László 4,4 millió forintra büntette Jakabot. Annyira, amennyit Te nagy valószínűséggel egy év alatt se keresel. Tudod, Kövér azért dobálózik milliókkal, mert egy, 2,5 milla nettó a havija, kettő, a Fidesz már nem milliós árakról, hanem milliárdokkal dobálózik, hiszen folyton működik a pénzszivattyú, Boldog és Simonka kiadásban, de Szabó úr offshore számlájáról is szólnak legendák. Evés közben jön az étvágy, nem elég a pár százezres bünti, itt már milliók játszanak. Ez pedig minden, csak kevésbé demokratikus, hogy egy krumpliért valaki odaadja a szavazatát. Annak is börtön járna aki a krumplit osztja, és annak is, aki fenntartja ezt a szegénységet.

Ugyanúgy demokratikusan működő a kormánysajtó. Most derült ki, hogy a Magyar Nemzet nevű, hogy is mondjam, névbitorló sajtóorgánum egészen "mosolyogtató" írást közölt Szabó Tímeáról, ami természetesen minden sajtóetikával és törvénnyel ellenkezik, és ezt már a bíróság is látja. A cikket Zummer Fülöp írta, és szerinte Szabó Tímea a "háttérhatalom biológiai fegyvere", aki "szétfröcsögi a baktériumait", és őt egy titkos szigeten hozták létre egy "kullancs és Lendvai Ildikó DNS-éből.

Azok után, hogy elolvashattuk, hogy valójában mit is gondol ma egy "büszke hazafi" a magyar nők egyikéről, és a rendőrségi nyomozás is a végére ért, sok minden kiderült, ami a jobboldalinak nevezett sajtótermékek között eddig csak erős sejtés volt, viszont tisztábban gondolkodóknál azért a napnál is világosabb volt. Ez pedig az, hogy minden egyes jobboldali médium hiteltelen. Ugyanis a cikkeket nem újságírók írják.

Zummer Fülöp nem létezik, és ezt a bíróság is kimondta. Sőt, nem csak hogy nem létezik, a nyomozás során azt is sikerült kideríteni, hogy valójában ki az, aki a nevét nem nagyon vállalja fel. Mondjuk azok után, hogy valaki ilyen undorító szavakat használ, ezt nem is csodálom. Biztos a feleségéről is ugyan így gondolkodik. Zummer Fülöp barátunk ugyanis nem más, mint Szikszai Péter, aki a valaha volt Echo Tv és a Hír Tv ex-vezérigazgatói posztját is betöltötte. Egy olyan, nehezen médiamunkásnak (és könnyebben senkinek) nevezhető egyén, akit a NER emelt hatalomra, és teljesen függ tőle, hiszen mihelyt elpusztul ez a rendszer, akkor ő bizony bajban lesz, de addig is bizonyítva a lojalitását, villant egy kis nőgyűlöletet, ami úgy is jól áll a kormánypártnál.

A nők gyűlölete ugyanis pártállami szint. A függési szintet lojális nőkkel fedik el. Novák Katalin szerint a melegek nem élhetnek sosem normális családban, Szentkirályi Alexandra, feltörekvő kormányszóvivő civilben a Habony üzlettárs, a londoni nagyköveti pozícióval jutalmazott NER-szolga, Szalay-Bobrovniczky Kristóf Századvég tulaj neje, Müller Cecília pedig olyan tisztifőorvos, aki csak az állampártnak tetsző kérdésekre válaszol, a konkrét járványügyi adatokat nem közöl. Ez utóbbi akkora veszély, hogy Szentpéterfa község bezárt, miközben az országban úgy van 3ezer fölött a fertőzésszám, hogy napi 12 ezernél nem tudunk több tesztet csinálni. Ez utóbbit oszd el, elégszar számot fogsz kapni. Nők téren csak függők vannak a Fidesznél, nincsenek függetlenek.

Ez ma az orbáni krumplikrácia, a kérdés az, hogy megrohad-e a krumpli 2022-re, ahogy épp a lengyeleknél történik, vagy tovább tart az ország Csipkerózsika-álma, az elvesztegetett évtizedből pedig lesz még egy újabb évtized.