Pár perc politika, egyszerűen, szubjektíven


2020.okt.18.
Írta: gotenson 8 komment

Lombikban van a fejü(n)k

Néha ellehet kapni megválasztottaktól olyan nyilatkozatot,hogy gyakorlatilag vissza kell olvasnod,hogy komolyan jl értetted-e az egészet. És valóban, miután rájössz arra, hogy továbbra is jól tudsz olvasni és a felfogásoddal sincsen semmi baj. Szó szerint: Itt kell élned, hogy el tudd hinni!

Tovább

Fekete-Győr esete a választással

Fekete-Győr András egy elég érdekes interjút adott a minap, amiből az elhangzottakon kívül több dolgot is meg lehetett állapítani. Ezek ugyanis eddig nem nagyon hangoztak el sehol, viszont újabb lehetőségként lehet mérni a Momentum pozícionálását.

Tovább

Művészkednek a művészetivel

Napokban vezető hír, hogy az Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói elbarikádozták magukat, tiltakozva az ellen a változás ellen, amelyet a fejük fölött hoztak meg. Egyik oldal azzal érvel, hogy joguk van hozzá, a túloldali vélemények között pedig még a vandalizmus is szerepel. Melyik félnek van…

Tovább

Kedves hölgyeink, lányaink!

Manapság a politikában nagyon gyakran találkozni a nőkkel. Ez egyrészről örvendetes, hiszen egy normális demokráciában a női politikusok aránya konvergál az 50%-hoz, és elég szimpatikus, hogy folyamatosan előtérben van a gyengébbik nem, rávilágítva erre az apró hiányosságunkra.

Tovább

Még egyenlőbb jogrend

A koronavírussal kapcsolatos hírek mellett nagyot futott tegnap a sajtóban, hogy a kormánypárt különleges felhatalmazást akart kérni a parlamenttől, hogy eljárhasson a koronavírussal kapcsolatos veszélyhelyzet koordinációjában. Ez olyan reakciókat szült, amely alapvetően teljesen meglepő volt az…

Tovább

Szájzár kérdése

A hazai politikai élet mindig tud újat mutatni, és ennek a folyamatos szemmel követése elég érdekes párhuzamokat tud maga után vonni. Bár, tény és való, hogy kívülről ez nagyon mulatságosnak, és egyben tanulságosnak mutat (valószínűleg tananyag lesz 2080-ra, hogy hogyan ne), valójában, ha…

Tovább

A bántalmazás nem lehet magánügy!

A konzervatív országokban gyakran uralkodnak konzervatív nézetek, amelyek abban az esetben is részei a mindennapoknak, hogyha régen elhaladt felettük az idő. A világban erre számtalan példa van, ilyen a saríában a megkövezés például. Nyugat-Európát azonban szerencsére elkerülik a vallási…

Tovább

Az idők szava

Az önkormányzati választásokkal nagy változások előtt áll az ország, hiszen olyan helyek szabadulnak ki a pártbeli uralmak alól, ahol évek óta vajmi kevés törődés esett az emberek érdekeivel. Kérdés persze, hogy az országos politika ettől milyen irányt fog váltani, hiszen elvileg nincs ráhatása ugye…

Tovább

Felvidékiek, szevasztok!

Szlovákiában újra parlamenti választást fognak tartani, és erre mostanság fog lezárulni a listaállításnak a határideje. Ebben a legértékesebb a magyar pártok helyzete, hiszen a felvidéki magyar közösség száma a szlovák teljes népességhez képest még mindig nagyon jelentős (kb 600ezer ember beszéli…

Tovább
süti beállítások módosítása