Pár perc politika, egyszerűen, szubjektíven


2020.dec.03.
Írta: gotenson 38 komment

Jószomszédi iszony

Miközben éppen rajtunk röhög a világ, hogy micsoda pókemberünk van, addig a szomszédunkban egy érezhető változás történt. Mégpedig olyan cselekedet, amit nem szabad szó nélkül hagyni, akkor sem, hogyha éppen égünk, mint a rongy.

Tovább

Miért nincs igaza az LMP-nek?

Lassan, ahogy közeledünk 2022 felé, egyre inkább kezdik kimutatni az ellenzéki pártok, hogy mégis hogy szeretnék elképzelni ezt a nagy együttműködést. A Momentum már jelezte, hogy milyen gondolatai vannak, és most Ungár Péter is kijött, hogy mit gondol az LMP a jövőről.

Tovább

Trianon

Ez az a szó, ami a "Magyar Golgota" néven is ismert. Most, hogy épp a századik évfordulóját üljük ennek az eseménynek, ideje szétnézni, hogy mit is kaptunk tőle. A napokban kijött egy elemzés, amely szerint a magyarok nagy része nem tudja pontosan, hogy mi is van abban a szerződésben, csak azt, hogy…

Tovább

Felvidékiek, szevasztok!

Szlovákiában újra parlamenti választást fognak tartani, és erre mostanság fog lezárulni a listaállításnak a határideje. Ebben a legértékesebb a magyar pártok helyzete, hiszen a felvidéki magyar közösség száma a szlovák teljes népességhez képest még mindig nagyon jelentős (kb 600ezer ember beszéli…

Tovább

Párhuzamos valóság, külföldi edition

Sokat ecseteljük, hogy a magyar kormány egy remek párhuzamosságot épített ki a nemlétező Soros-veszéllyel való riogatásra, és pontosan látjuk a veszélyeit, hogy milyen következményekkel jár az, hogyha az egyik fél a legkisebb erőfeszítést se teszi annak érdekében, hogy megállítsuk az elmebajt. Azért…

Tovább

Hol sírjaink domborulnának...

A hazai sajtóban kevesebb hírt kapott, hogy mi történik éppen keleti szomszédainknál. Éppen olyan, groteszk dolog, ami egyben sértő is, másrészben jól körülírja a közép-európai helyzetet, és azt, hogy a kis helyi valóság mennyire komoly ferdülést tud mutatni a normalitáshoz képest. És az is…

Tovább
süti beállítások módosítása