Budapest, te csodás!
De kik várnak terád?
Hirtelen kiderült, hogy az EP választáson nagyot nyert pártok is szeretnének megjelenni a főpolgármester-választáson. Bár kerületenként még nem borult a papírforma, de azt már tudhatjuk, hogy a felszínen megjelentek az új jelöltek, és egy kicsit átalakult a paletta.
Ahogy régebben írtam, legelőször ugye Puzsér Róbert jelentkezett be, mint független jelölt, aki arra kérte az ellenzéki pártokat, hogy támogassák azt a programot, amit függetlenül alkotott, és pozitív kicsengése van mind Budapest, mind az ország számára. Puzsér mögé felsorakozott az LMP és a Jobbik, e két párt azonban csalódást keltően szerepelt az EP-választáson. Az LMP közben nehezen viselte a Puzsér-féle kritikát (ami megint csak azt igazolja, hogy független jelölt, ugye) és úgy döntött, hogy megszünteti az együttműködés. Puzsér konkrét személyi felelőst is megnevezett, kérdés, hogy igaza van-e? A Jobbikkal szépen váltak el, a kétpárti megállapodás egypártira való csökkenésével a két fél arcvesztéssel tudott hátrálni.
Puzsér Sétáló Budapestje él, és olyan változásokat indított el, ami miatt már most megérte az indulása, a magyar demokrácia is profitált belőle:
- Létrehozta az előválasztást. Ilyen eddig nem volt. az előválasztáson győztes ugyanis jelentősebb legitimácóval rendelkezik a győzelme által
- a zöld programok bevezetésére minden oldal reagált:
- A kormányoldal zöld stratégiát fogadott el. ez azért így 8 év után maguktól biztos nem jutott volna eszébe. Kis lépés, de Puzsér-hatás látszódik belőle.
- Karácsony Gergely zöld jelöltnek nevezi magát. Aki a vörösök, a szocialisták támogatásával indul. Vagy színvakság, vagy tudatos rámozdulás a Puzsér által megszólítottakra.
- A Momentum jelöltje szerint Puzsér programjának nagy része vállalható, tehát egyetértenek vele.
Lehet, hogy Robi nem lesz ott a szavazólapon, de az egészet amit csinált, azt már innen is megérte. Szerintem minden budapesti, pártállástól függetlenül hálás lehet neki.
Na, de nézzük a többieket:
Karácsony Gergely, a szocialista jelölt (nem fogom írni, hogy PM-jelölt, mert a PM mérhetetlen) eddig több okból is bizonyította, hogy teljesen alkalmatlan jelölt. Emberileg teljesen jó lenne neki, szakmailag is, de olyan amatőr és durva hibákat követ el, ami a jelenlegi politikai állapotok mellett elfogadhatatlan. Személye többször súlyosan kompromittálódott:
- Megszavazta a zuglói parkolást, amiről pontosan tudta, hogy csalás lesz. Ezzel a kerület óriási pénzeket veszít.
- Nem tudja elérni az alku felbontását, a helyi szocik is ellene szavaznak. Ha ellene szavaznak, azonnal ki kéne lépni onnan. Karácsony Gergely erre képtelen, és emiatt morálisan már megbukott.
- Karácsony szintén a voksát adta a budapesti patkánymutyira. Állítása szerint a legolcsóbb közbeszerzésre voksolt. Ha ez igaz és nem vette figyelembe a Bábolna eredményeit, akkor azért, ha pedig tudatosan, akkor pedig azért alkalmatlan a főváros vezetésére.
Ezt az ellenzéki oldalon is egyre többen látják, hiszen a legkönnyebb lenne beállni mögé, azonban a többiek mégse teszik ezt. Se a DK, se a Momentum nem áll be mögé, saját jelöltet indítanak az előválasztáson. Ahol, jó taktikai érzékkel számolva meg is fogják verni a zuglói polgármestert.
A momentumos Kerpel-Fronius Gábor az első váratlan induló, de a váratlanság csak a személyét illeti, pártját nem. A Momentum korábban se állt be Puzsér mögé, és várható volt, hogy az EP-választáson elért eredményt megpróbálják meglovagolni, és emiatt indítani fognak önálló jelöltet. Az úriember az üzleti szférából érkezik, de a fiatalok támogatásával, és kérdés, hogy milyen programmal és milyen emberekkel fogja magát körülvenni. A pártját ismerve, az egyik legprofibb lesz, úgyhogy kíváncsian várom a folytatást. Ő volt a harmadik olyan jelölt, aki vállalta az előválasztás második fordulóján való részvételt, ami szintén a demokráciába vetett hitét sugallja.
A DK pedig, nagy taktikai húzást bevállalva kiszállt a második fordulóban Karácsony mögül, és Kálmán Olgát, az ATV híres ex-izzasztóját dobta be a köztudatba, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a rendszerellenes megnyilvánulásaival sokkalta könnyebb lesz azonosulni. Azonban, van egy olyan apró hiba, amivel a DK valószínűleg számolt, de mégis a lehető legjobban el akarja azt hallgatni. Ez a probléma a matematika.
Kálmán Olga egy okos, művelt, a politikában pedig rettentően járatos nő. Az ő személye garancia a profizmusra, a televíziós pályafutása során rengeteg emberrel és szavazóval került kapcsolatba, ezért az ismertsége megkérdőjelezhetetlen. Bár magát független jelöltként határozza meg, akit a DK csak támogat, de elismeri, hogy Dobrev Klára kérésére vállalta a megmérettetést. Ez ugye kicsit paradoxon, de lendüljünk túl rajta.
Budapesten kb van 800.000 választópolgár. Ennek a fele nem szavazott, tehát - 400k, a maradék 400nak meg a fele fideszes. Tehát, újabb -200k. Marad 200ezer, akiktől szavazatra számíthat, de ugye az összeset biztos nem kapja meg. Kálmán Olga személye pedig ma vállalhatatlan egy jobboldali szavazó számára. A DK-t ez persze nem érdekli, de Olga jelölésével nagy esélyt ad a Fidesznek a hatalomba való maradására, noha Olga biztos, hogy győzni szeretne, hiszen pártállásáról sosem volt senkinek se kétsége, sőt, még a jobboldalon is kivívott egyfajta tiszteletet. A jelölése szerintem nem több, mint egy politikai reklám a DK-nak, hiszen a szavazói a legidősebbek az országban, és ők nézték Olga műsorát a legtöbben. Ezzel pedig a DK megint cserbenhagyta a fiatalokat, a középosztályt és a jobboldali szavazókat. Ha Kálmán Olga megnyeri az előválasztást, és ő kerül a kihívó székébe, akkor a parázs viták mellett (szakmailag nincs Tarlós alatt) sajnos az várható, hogy el fogja veszteni a választást. Ez pedig a momentumos jelöltről ennyire tisztán nem mondható el.
Így áll most a paletta, tényleg kérdés, hogy ki fogja nyerni az előválasztást. A másik, sokkal fajsúlyosabb kérdés, hogy borítja-e valaki az ellenzéki megállapodást, és a nyertes vajon minden párt támogatását élvezni fogja-e? Én ez utóbbira nem vennék mérget, de ez egy másik bejegyzés története :)
(update: A bejegyzés megjelenése után kb 10 perccel Karácsony Gergely sajtótájékoztatójában első helyen nevezte a zöld témát mint tárgyalandót)