Pár perc politika, egyszerűen, szubjektíven


2020.okt.19.
Írta: gotenson 44 komment

Szeret-nem szeret

Tegnap délután/este egy roppant érdekes tényfeltáró riportot lehetett olvasni a Direkt36-on, mégpedig a budapesti Főpolgármesteri Hivatal első évéről. Ebben elhangzott pár olyan állítás, amire már régen rámutattam, hogy bizony, ezek látszódnak a valóságban, és ezekért bizony a választók keményen…

Tovább

A hazai közlekedésről

Nemrég jelent meg, hogy hivatalosan is pozíciót kapott Vitézy Dávid, és ezzel felmerült, hogy a közeljövőben milyen változásokra lenne igény a főváros és annak agglomerációját tekintve. Nos, röviden fogalmazva, sokra. De ezzel nem csak az agglomeráció, hanem az egész ország így van vele.…

Tovább

Pártokrácia, azaz van-e helyük a pártoknak a helyi politikában?

Az önkormányzati választások után eléggé érdekes eljátszani azzal a gondolattal, hogy vajon a pártok milyen szerepet játszanak egy városéletének az alakításában. Ugye tudjuk, hogy a párt és a helyi érdekek gyakran nem esnek egybe, hiszen ahány település, annyi elképzelés, de ez az országos szinten…

Tovább

Aláírásgyüjtésről

Nos, indul a kampány, berúgta a gépezetet mind kormánypárt, mind ellenzék. De, vajon mire is jó az aláírásgyűjtés, mi volt a szerepe anno, és mi a szerepe ma? Eredetileg az aláírásgyűjtésnek az a funkciója hogy felmérje a társadalomban azon potentát jelöltjeit, akik közül aztán kiválasztásra…

Tovább
süti beállítások módosítása