Pár perc politika, egyszerűen, szubjektíven


2021.már.05.
Írta: gotenson komment

Frontharc

Hazánkban, mint tudjuk, a láthatatlan hátország vív szélmalomharcot a vírussal. Tanárok, orvosok, ápolók, szociális gondozók mennek ki napról napra a terepre, és vállalják azt a csöppet sem baráti kockázatot, amivel életben tartják hazánkat. Teszik ezt a kormány helyett, ahol nincs fontosabb feladat…

Tovább

Akitől még Orbán Viktor is tanulhatna

Nem olyan gyakori, hogy a Kárpát-medencében feltűnik egy-egy politikus, aki populistaként kezdte, aztán kiderül róla, hogy bizony, hogyha tennie kell, akkor tesz is. Úgy vélem, hogy ez a kategória, amiből igazán tanulhatna a magyar miniszterelnök is.

Tovább

Jószomszédi iszony

Miközben éppen rajtunk röhög a világ, hogy micsoda pókemberünk van, addig a szomszédunkban egy érezhető változás történt. Mégpedig olyan cselekedet, amit nem szabad szó nélkül hagyni, akkor sem, hogyha éppen égünk, mint a rongy.

Tovább

Miért nincs igaza az LMP-nek?

Lassan, ahogy közeledünk 2022 felé, egyre inkább kezdik kimutatni az ellenzéki pártok, hogy mégis hogy szeretnék elképzelni ezt a nagy együttműködést. A Momentum már jelezte, hogy milyen gondolatai vannak, és most Ungár Péter is kijött, hogy mit gondol az LMP a jövőről.

Tovább

Kicsit az alaptantervről

Az elmúlt időszakban nagyjából felkerültek az internetre azok a dolgok, amelyekből kiderül az, hogy mégis, milyen kompetenciákat kellene belenevelni egy fiatalba az érettségi vizsgáig. Röviden megfogalmazva, az elképzelések nagy része nem több, mint illúzió! Alapvetően az lenne a cél, egy…

Tovább

Konzultáljunk a Palkovics-tervről!

avagy ez veszélyes! És mindenkinek tudnia kell róla!

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elég régóta próbálja átverni a tervét és az elképzelését a Magyar Tudományos Akadémián. Elég sok pro és kontra érv hangzik el, nézzük meg egy kicsit alaposabban, hogy hol tartunk, és hova juthatunk: - 2018-ban kiderült a költségvetésnél, hogy az…

Tovább
süti beállítások módosítása